Ezt kend ha ekcémás vagy!
2017. február 02. írta: Szabinae

Ezt kend ha ekcémás vagy!

Imádom a kézműves termékeket. Egyszerűen van bennük egy olyan varázs, ami magával ragad.

ekcema.jpg

Az ekcémás bőr kapcsán  megismerketünk még ősszel a Phi termékekkel (a kiütésűző csoda krémmel),  és azóta is rendszeres táska, illetve fürdőszobai lakónk lett.Tényleg isteni egy krém. Nem csak segít, de valamennyire vissza is húzza az ekcémát.

Ennek nemrég nagy hasznát vettük, mert Sophie-t kicsapta az ekcéma elég durván a szülőszobán és konkrétan vörös, durva tapintású bőrrel lett anyuka.

Mint akinek megégett nagyon csúnyán. Szerencsére a harmadik napra ennek a nagy része eltűnt, illetve rózsaszínes lett hála a Kiütésűző krémnek, amiről ITT olvashattatok már korábban!

Akinek van ekcémája, az tudja, hogy nem egyszerű az élet. Figyelni kell a mósószerrel, mosogatószerre, tusfürdőre, és minden egyéb kozmetikai termékre, mert nemcsak hogy nem tesz jót nekünk, de még erősíti is a panaszokat.

Miután ennyire bevállt nálunk az ekcéma krém, gondoltuk lépjünk tovább és próbáljunk meg másokat is.

Következő lépés a Meggymagos Hidratália krém volt, amiről ITT olvahattatok.

A Hidratália Prémium arckrém hialuronsavval, meggymagolajjal és selyemproteinnel varázsol üde, rugalmas arcbőrt, miközben felveszi a harcot az apró ráncok ellen, és kifejezetten ajánlott extrán érzékeny bőrűeknek is.

phi_1.jpeg

Majd a Pazar kávés család jött és egyszerűen imádom. Máig Ő a nappali krémem. Akinek reggel Ufo feje van, és kis csíkban, feldagadt fejjel néz ki a fejéből, annak EZ a krém kell. Én sajnos a dagad fejűek táborát erősítem. Konkrétan nem merek reggelente tükörbe nézni :D

phi_01_1.jpg

Nah mindegy. Hagyjuk is. :)

Uriage termékek közül az abszolút favorit a micellás víz és a termálvizes spray. Bővebben ITT olvashattál róluk.

uriage_1_1.jpg

Érettebb bőrre a Phi időutazó családja  működik nagyon jól. Vagyis a Ráncstop arckrém és a Vadrózsa varázs szemkörnyéképoló elixír. Nagyon finom illata van, könnyen felszívódik és a szokásos jobbnál jobb alapanyagok lapulnak a tégelyben :)

phi_03.jpeg

Tusfürdőnek én a Nourish almás tusiját ajánlom. Pumpás kiszerelésben kapható, finom almás illata van és egyalán nem irritálja a bőrömet! 

no_balance_shower.jpg

Lush Dream krém! Iszonyat jó!!! Szinten tart, és ez már jó hír :) Bővebben ITT írtunk róla.

Valami csoda ez a kence!

lush_dream_cream_1.jpg

Ha Te is vágysz a mindenmentes kozmetikumokra, böngéssz tovább a Blogozine felületén! Csak a nekünk bevált termékekről írunk nektek, melyekben mi is megbízunk. 

Még több szuper dologért, és különböző nyereményjátékokért kövess Facebookon is ;)

 

Természetesen ezek a Mi saját tapasztalataink.  Minden ekcéma más és más, de reméljük, hogy  valaki másnak is segítünk ezzel a bejegyzéssel. 

 

 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');