Vérző fejjel dobtak le egy fizető utast a United Airlines gépéről
2017. április 11. írta: Szabinae

Vérző fejjel dobtak le egy fizető utast a United Airlines gépéről

A túlfoglalás bevett szokás a légitársaságoknál. Ezzel maximalizálják a profitjukat.

A repülők hub-okból, vagyis úgynevezet központokból repülnek csillagalakzatban a céljuk felé. Vagyis X városonként van az adott társaságnak reptere. Tehát ha te velük szeretnél utazni, akkor oda kell repülnőd, mert onnan indul a géped. Ebből adódóan sokan más városokból érkeznek. A csúszások miatt pedig rengetegszer fordul elő, hogy más géppel utaznak tovább az emberek. Emiatt hasznos a túlfoglalás a társaságok számára.

Abban az esetben, ha már tele a gép, de lenne még utas, akkor fel szokták tenni azt a kérdést, hogy ki hagyja el magától a gépet és megy másikkal (persze ebben az esetben elég szép kárpótlási pénz jár). Ha senki, akkor random választanak az emberek közül és eltávolítják a gépről. Ezt történt most is. A fizető utast, aki nem mellesleg orvos és a betegéhez ment volna, kirángatták a székéből és szó szerint végig húzták a gép fedélzetén és kidobták onnan.

58ecfb1be0dc5_700-png.jpg

5yw08b.gif

Felháborító!

Az eset hatására rohamosan zuhanni kezdtek a légitársaság részvényei és bojkottot is emlegetnek az utasok... Nem is értem miért... -.-

 

 

 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');