Mennyei vacsora dunai panorámával
2018. február 26. írta: Szabinae

Mennyei vacsora dunai panorámával

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem az étkezés élmény. És ha már kimozdulok otthonról, akkor szeretem minél szebb helyen azt elkölteni. Mivel Valentin-napon mind a ketten betegek voltunk, így most pótoltuk a párommal a romantikázást, és elmentünk egy random Észak-Magyarország túrára. Az eredeti terv azt volt, hogy Páty felé keresünk valami cuki éttermet és beülünk ebédelni. Na már most ebből az lett, hogy annyira megtetszett a táj, hogy csak mentünk és mentünk, és mire észbekaptunk már Esztergomnál jártunk. Ott első körben megpróbálkoztunk a panoráma étteremmel, de ott a tükörjég a hegyi úton megváltoztatta a terveinket. Jó, akkor menjünk Visegrádnak. Így is tettünk, majd végül a Silvanus Hotel Panoráma Éttermében kötöttünk ki, ahol elköltöttünk egy mennyei estebédet is.

Már maga a hotel lobbyja is maga a csoda a kandallójával, az étteremből pedig rálátni a Dunára. Mi közvetlenül a terasznál ültünk, így a lemenő nap fénye mellett romantikáztunk :)

A párom a napi levest ette, ami egy óriás adag Jókai bableves volt, én pedig glutén- és laktózérzékeny álomvacsit: Rozé kacsamellet lilakáposztával és steakburgonyával. 

Ez pedig a Lobby és az Étterem többi része:

Étel: 10/9

Kiszolgálás: 10/10

Panoráma: Álomszép

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');