Mézes rozmaringos aszalt gyümölcsös pulykamell egyszerűen
2018. január 05. írta: Szabinae

Mézes rozmaringos aszalt gyümölcsös pulykamell egyszerűen

aszalt_gyumolcsos_pulykamell_blogozine_3.jpg

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy gyerekkoromban sok mindent tudtam ellesni a konyhában, bár még mindig nem tudok (szerintem soha nem is fogok tudni) olyan ínycsiklandozó húslevest csinálni, mint amit a nagypapám készített. A főzés emiatt nekem sosem okozott túlzott bonyodalmat. A mostani bejegyzésemben Vanda barátnőm volt a segítségemre, ugyanis neki mutattam meg, hogy miként is kell elkészíteni a következő ételt, és miként tudja kialakítani a kistáskákat a pulykamellen belül. 

Hozzávalók:

  • 1 csomag filézett pulykamell (én fél kilós Gallicoop pulymellfilét használtam)
  • 1 csomag aszalt szilva
  • 1 csomag aszalt kajszibarack
  • só, bors, chili, rozmaring
  • szezámmagolaj
  • napraforgó olaj
  • méz

Elkészítés:

A pulykamellet először is megmossuk, majd a nemkívánatos részeket levágjuk róla (a fehér trutyis részeket). Ezután a mellet kettévágjuk, és a közepén a képen látható módon kistáskát alakítunk ki benne, amibe majd belerakjuk felváltva az aszalt gyümölcsöket. A rést fogpiszkálóval összezárjuk/rögzítjük.

Elkészítjük a szószunkat úgy, hogy az étolajba mézet, majd a fűszereket belekeverjük tetszőleges mértékben (mindenki máshogy szereti). Ezután pedig "kenőtollal" bekenjük vele a melleket és berakjuk 175 fokos előremelegített légkeveréses sütőbe sülni 50 percet. 

Én céklával és rizzsel tálaltam :)

Jó étvágyat!

Lépésről lépésre: