Íme a hajápolási rutinom a mindennapokra
2020. március 10. írta: Szabinae

Íme a hajápolási rutinom a mindennapokra

A szép haj az alapoknál kezdődik. Nekem akkor kezdett el igazán szép lenni a hajkoronám, mikor alapvető változás történt az étkezésemben, és elkezdtem „tisztán enni”. Értem ez alatt azt, hogy figyeltem arra, hogy ne vigyek be cukrot, tejet és egyéb olyan alapanyagot, melyet nem tolerál a szervezetem és az üres szénhidrátokat rostban, és minőségi fehérjében gazdagra cseréltem.

A fejbőröm állapotán is dolgoztam, ugyanis az ekcémás, sebes foltjaim egyre nagyobb kiterjedésben kezdtek el jelen lenni, és úgy véltem talán az, ha visszaállítom a normál pH – egyensúlyát neki, és hagyom dolgozni az öntisztuló mechanizmusát, az segíteni fog rajta. Kínkeserves hosszú hónapok munkája árán végül sikerült elérnem, hogy ne kelljen megmosnom a hajam muszájból, ne legyen tele sebbel, és szép, egészséges állapotba kerüljön.

HAJÁPOLÁS

Jelenleg havonta egyszer ér átlagosan "samponhoz" a hajam (szigorúan természetes alapú termékhez), és a köztes időszakban vizes, vagy ecetes vízzel öblítem át. Ezt azért fontos megemlítenem, mivel hetente több napot is edzek, és az izzadtságot azért hetente egyszer le szoktam róla öblíteni, hogy ne irritálja a fejbőrömet.

A hajam alapvetően félig hullámos, amit a súlya olyan semmilyen állapotba húz le, így vagy egyenesre vasalom, vagy göndörítem, hogy valahogy kinézzen : )  Ehhez természetesen használok hővédő terméket. Mióta rátaláltam az öblítést nem igénylő Garnier Fructis SOS Repair 10 az 1-ben hajápoló krémre, azóta csak és kizárólag azt szoktam ilyenkor használni, mivel egy lépésben megvan a balzsamozás és hővédő használata is (megvédi a hajat a hőhatásokkal szemben a 230°C –ig). Tehát idő, s energiát spórolok, miközben isteni illatú lesz közben a hajam :)

A legjobb benne, hogy lehet száraz és nedves hajon is alkalmazni, nem nehezíti el, nem lesz tőle ragacsos érzete az embernek, és isteni illata is van. Mivel mint ahogy azt fentebb is írtam, nem kell kiöblíteni, így időt is lehet spórolni, hisz ha reggel kitalálom, hogy én hullámos fürtökkel szeretnél lenni a nap további részében, akkor egyszerűen el tudom készíteni anélkül, hogy károsítanám közben a hajamat. 

garnier_10in1_blogozine_cover.jpg

A termék elkészítése során a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre, ugyanis 50%-ban újrahasznosított a flakon. Maga a hajbalzsam pedig gyümölcs-, növény- és citromprotein-kivonatot, valamint B3- és B6-vitamin kombinációját tartalmazza. Már korábban szó volt róla, de a hajápoló krémet, illetve balzsamot és fésűvel szoktam felvinni a hajamra, mivel így egyenletesen szét tud oszlani, mint ahogy azt a lenti képen is láthatjátok. 

HAJFORMÁZÁS

Amennyiben hajat mosok/öblítek, abban az esetben a hajamat eco üzemmódban szoktam megszárítani a hajszárítóm segítségével. Ezután jöhet a hajformázás. Ezt általában a Remington Keratin Protect egyenesítőjével szoktam csinálni. Vele göndörítek, vagy egyenesítek. A lekerekített formájának hála mind a két funkciót el tudja látni a készülék. Ha látványosabb hullámokat szeretnék, abban az esetben kúpvassal készítem el őket.  

Ez a folyamat átlagosan fél órát vesz igénybe. A hajvasaló készülékem keratinnal és mandulaolajjal impregnált kerámia felülettel van ellátva, amely nem károsítja, és nem szárítja ki a hajat sem.

Minden hajformázó készülék más-más hullámokat csinál, így mielőtt nekikezdenél, fontos, hogy eldöntsd, milyenre is vágysz aznap, és mennyi időd van vele foglalkozni. Mert amíg a hajvasalóval én gyorsan haladok, addig a kúpvassal kicsivel több idő megcsinálni a hajamat, mivel hosszú, sok, és vékony tincsenként tudom csak őket formázni.

garnier_10in1_blogozine.jpg

Maga a márka már több mint 10 éve van jelen az életemben, még középiskolás koromban szereztem be az első ilyen jellegű terméket. FunFact: Máig megvan a bársonydoboza, amiben érkezett a hajvasaló : )

Tehát a következőket tartalmazza a hajformázós rutinom:

img_4890.JPG

Egy szó mint száz, én ezt a kencét és a hajformázó készülékeket csak ajánlani tudom. Rendszeresen használom, s szeretem őket :) 

A csoda képeket Sánta Máté készítette rólam, a pizsimet pedig tavalyelőtt vettem a womensecretben  [mielőtt kérdeznétek ;) ]

A Garnier Fructis 10in1 hajápoló krém linkje: ITT

A hajvasalóm linkje: ITT

A hajszárítóm linkje: ITT (kb. 5 éve vettem, és azóta is kitűnően működik)

Még több inspirációért látogass el Facebookra: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

 Szponzorált bejegyzés