Leírni is durva, de összesen már tizenötödik alkalommal szedtem listába a szerintem legjobb hazai albumokat. Az utóbbi 2-3 évben eléggé eltávolodtam a lemezkritikáktól, hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen rá tudtam venni magam ennek a cikknek a megírására. Az viszont ezúttal kifejezetten könnyű döntés volt, mi kerüljön rá: mindössze néhány olyan versenyző volt, amely a bő merítésben felmerült, de a végül 12 lemezt tartalmazó szűkített listára nem került rá.
Analog Balaton: Repedés
Sokáig nem találtam fogást az Analog Balatonon, hiába rajongott egyre több ismerősöm, illetve jöttek szembe lépten-nyomon szinte az összes fesztiválon, amire ellátogattam, nem fogott meg a zenéjük. A Repedést viszont érdekes módon már elsőre végig tudtam hallgatni, azóta pedig többször is újra így tettem, ami egyébként viszonylag ritkán fordul elő velem. Bár populárisnak nehezen lehetne nevezni a duó által képviselt stílust, a daluk a maguk módján kifejezetten fülbemászóak, a hosszú és repetitív instrumentális részek alatt se válnak unalmassá. A szövegek pedig gördülékenyek és a nyelvezetük is tele van jellegzetes fordulatokkal. (Meghallgatható itt, interjú itt.)
Cserihanna: Hirtelen mélyül
Az elsőt alig másfél évvel követő második lemezén Cserihanna újra azt a receptet követi, aminek köszönhetően a szólóprojektje beindítása óta meredeken nő a rajongótábora: olyan tabudöntögető témákról beszél a dalaiban teljes nyíltsággal, mint az önutálat, a halálfélelem, a szeretethiány, vagy épp a menstruáció hatása a személyiségre, mindezt modern pophangszerelésbe bújtatva. Az üzenet átadását a gyakori káromkodások is erősítik, amelyek itt sok másik előadóval szemben nem öncélúak, hanem nagyon is helyük van. Azért van tét nélküli marhulás is az albumon, a Sörseggű lány, ami egyben a legfülbemászóbb (és a legütősebb című) szám is a közelmúlt terméséből. (Meghallgatható itt.)
Damara: Még nyitva az ég
A Még nyitva az ég alig több mint egy évvel követte a Damara előző albumát, a 2023. januárjában megjelent Fény és Boogie-t, amit szintén beválogattam az akkori legjobbak közé. A tagok átlagéletkorát tekintve még mindig csak kora-huszonéves zenekar stílusa azóta még inkább letisztult: gitár és szintetizátor által dominált hangzásviláguk azonnal felismerhető mindegyik dalban, de az énekesnő, Agata Angilella hangja is nagyon jellegzetes. Mellette a gitáros Szántó Marci is egyre többször mutatja meg magát énekesként, még színesebbé téve az összképet. Ha olyan feltörekvő tehetségeket kellene mondani, akikről még biztosan sokat fogunk hallani, a Damarát az elsők között említeném. (Meghallgatható itt.)
Felső Tízezer: Kicsi forradalom
A Felső Tízezer egyike azoknak a hazai zenekaroknak, akik pozitív értelemben képviselnek stabil állandóságot: kivétel nélkül fülbemászó, gitárcentrikus – és az idő múlásával egyre profibban hangszerelt – dalok, kiegészülve Sallai László szemlélődően ironikus, egyszerre személyes és mindenki által könnyen átélhető szövegeivel. Ez így egy tartósan nyerő recept, amit az ötödik lemezen is sikerrel alkalmaztak. A nyolc szám gyakorlatilag mindegyike tökéletes koncertsláger, ráadásul olyan instant klasszikus sorok is találhatók bennük, mint az „én egy sitcomban akarok élni, de ez csak egy nyomasztó Tarr Béla-film”. (Meghallgatható itt, interjú itt.)
Galaxisok: Ellenszélben
Szabó Benedek zenekara komolyabb hullámvölgyön ment keresztül előző, „Minket ne szeress!” cimű lemezük megjelenése után, de szerencsére újra magukra találtak, sőt a legnagyobb sikereiket hozó letisztult gitárzenés hangzásvilághoz is visszatértek. Az Ellenszélben az eddigi legkonkrétabb közéleti utalásokat (pl. „elfúj a szél nyugat felől keletre”, vagy „örökre elég volt ebből, egyszer minden rendszer megdől”) tartalmazó Galaxisok-lemez lett, ami a NER 15. évének tökéletes kordokumentuma. (Meghallgatható itt.)
Hegedüs Józsi: Penészvirágok
Hegedűs Józsi első lemeze tavaly jelent meg, de idén már jött is a folytatás, amit ráadásul nagyrészt már nem szólóban, hanem zenekarával, a Vadvirág Együttessel rögzített. A dalok kifejezetten közvetlen hangvételűek, a vallási és a cigány kultúrával kapcsolatos utalások mellett sok személyes élethelyzet is megjelenik bennük. Az előadásmód pedig erőteljes, a főszereplő szuggesztív, könnyen megjegyezhető énekhangját a több különféle női vokál is jól kiegészíti. (Meghallgatgató itt:)
HERSELF: Vihar volt
A HERSELF első nagylemeze, amely voltaképpen 3 EP anyagából áll össze, egy elképzelt karakter, a lila hajú lány történetét meséli el könnyen befogadható, elektronikus beütésű pop-rock dalokban. A zenekar azóta ebben a formában megszűnt, az alapító Bakos testvérek Myrtus néven folytatják a zenélést, szóval emiatt is jó, hogy a korszak összegzéseként fennmarad az utókornak. (Meghallgatható itt.)
Konyha: Elveszíteni hoztam
A Konyha hatodik nagylemeze azzal az ígérettel készült, hogy visszatér a 15 éve alakult zenekar gyökereihez, vagyis az elmúlt évek popos-elektronikus elhajlásai után újra a letisztult rockzenét helyezi középpontba. Ezt pedig tartja is: hangos, torzított gitárokból jut bőven szinte minden dalban. A szövegekben olyan komoly témák is megjelennek, mint a magány vagy a depresszió, a körítés viszont inkább pozitív, érfelvágás helyett a kiútkeresést állítja középpontba. (Meghallgatható itt.)
Kubalibre: Mitűne
Pécs helyi közönségkedvenc zenekarának ötödik nagylemeze nem ígér többet, mint a Kubalibre eddigi albumai, azt viszont tökéletesen teljesíti: most is bulis, táncolható dalokat szókimondó szövegekkel, amelyek nagy része a koncertprogram kihagyhatatlan részévé is vált azóta. Külön kiemelném a Made in Sopianae c. számot, amely a kultikus Made in Pécs fesztivál himnuszának készült, és ennél jobban nem is lehetne visszaadni a minden év januárjában megrendezett esemény hangulatát. (Meghallgatható itt.)
L.A. Suzi: Nem sírok, csak táncolok
Szalai Anna és Dorozsmai Gergő duója egy váratlan és meglepő húzással tavaly váltott zongorás balladákról táncos diszkóra, egyben a nevüket is megváltoztatva. Bamutatkozó albumukat – amit szintén beválogattam az előző év legjobbjai közé – követően pedig alig fél évvel később már meg is érkezett a folytatás, újabb 12 dallal. Az előző lemezen egyfajta átmenetként még nagyjából fele-fele arányban volt jelen a régebbi és az új irányvonal, ezúttal viszont már csak az utóbbi maradt. Potenciál pedig rengeteg van ebben, a közönségük meredek bővülése legalábbis egyértelműen ezt mutatja. (Meghallgatható itt.)
Sorbonne Sexual: TAGADÁS.TILTÁS.TÖRLÉS
A Sorbonne Sexual negyedik nagylemezének erős dramaturgiai íve van, amit az egyszavas dalcímek (Senkik, Boldogok, Vadászok, Tahók, Gyávák, Csalók, Rémültek, Túlélők) is jeleznek. A zene néhány líraibb kivételt leszámítva ezúttal is zajos rock, a szövegek viszont jóval kevésbé elvontak és sűrűek, mint ami a korábbi albumokon jellemző volt. A legtöbb dalban élesen elkülönül a verze és a refrén, utóbbi pedig többször is csak egy-egy mondat mantraszerű ismétléséből áll. Összességében ez a zenekar eddigi legegységesebb képet mutató anyaga. (Meghallgatható itt.)
Szabó Balázs Bandája: Keringés
Hat év kihagyás után jelent meg ez az album, amely a megszokottnál jobban elszakad a Szabó Balázs Bandáját a kezdetektől meghatározó magyar népzenei gyökerektől. Persze most is vannak kivételek, de rögtön a lemezt nyitó Bálnadalban (ami egyébként Tóth Krisztina versének megzenésítése) olyan zúzást kapunk, hogy kis híján leszakad az arcunk. A dalok többsége azért ennél szelídebb hangszerelésű, illetve van pár, a zenekartól eddig kevésbé megszokott megoldás, például fúvósok, a Hullámzás című dalban pedig egy lovári nyelvű betét, amit a Romengo énekesnője, Lakatos Mónika ad elő. Szabó Balázs előadásmódja viszont pont annyira karizmatikus, mint eddig is, szóval aki miatta szerette a zenekart, most sem fog csalódni. (Meghallgatható itt, interjú itt.)