Logo Pic
Mai Manó Ház 2023. június 10.

Tóth György: Emese – Az egyik leghíresebb kortárs magyar fotó története

Az 1950-ben Budapesten született Tóth György – aki 1972 óta foglalkozik fotográfiával – így gondolkodik aktképeiről: „A női alak szépsége, a női lélek kiismerhetetlensége és ezek különféle megjelenítése az eszköz, amivel igazán el tudom mondani azt, ami bennem van.”  Emese című fényképe 2007 őszén a Kieselbach Galéria és Aukciósház árverésén 1,8 millió forintért kelt el, kortárs magyar fényképért még sohasem fizettek ennyit. (Egy évvel később Friedmann Endre Szerelem című fotója 2.2 millió forintos leütési árral döntötte meg ezt a rekordot.). 

tothgyorgy95emese.jpgFotó: © Tóth György: Emese, 1995

Az Emese című fotó 1995 tavaszán készült, és Tóth György Urbán Ádám 2012-es kisfilmjében elhangzott visszaemlékezéséből kiderül, hogy a felvételt egy, a karon látható túl hangsúlyos árnyék miatt – amivel az alkotó nem volt elégedett – megismételték. A második alkalommal Tóth György a korábbi fotón látható különös testtartást szerette volna viszont látni az új felvételen, és úgy érzi, hogy ez végül sikerült. A kép varázsát sokan, sokféleképpen próbálták már megfejteni, de Tóth György szerint: "ennek a képnek még a továbbiakban is lesz története."

A Punkt online fotográfiai magazin Én vagyok a képen című videósorozatának harmadik részében valóban folytatódik a történet, hiszen ők ezúttal az ikonikus fotón látható modellt, Török Emesét kérdezték, hogy ő miként emlékszik vissza a forgatás körülményeire. 

 

 

A sorozat korábbi részei ezen a linken tekinthetők meg.

Vissza a címlapra
Mai Manó Ház Blog
Híres fotók - Fotós hírek
Legjobban pörgő posztok
Cambiaso legalább egy hétre kiesett, Gatti visszatérhet
venember83 • 3 nap
A Bologna elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
A Juventus új edzőt és sportigazgatót kereshet
Apuleius • 1 nap
Szünet előtt még behúz egyet. Krúbi: Spontán Kollabok (lemezkritika)
Recorder.hu • 18 nap
Yes, please. – a Sextile Budapesten is bemutatja új lemezét
srecorder • 2 hónap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…

Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
>