Karácsonyi hangulat egyszerűen, pár lépésben
2018. december 04. írta: Szabinae

Karácsonyi hangulat egyszerűen, pár lépésben

A karácsonyi készülődés sok embernek konkrétan terhet jelent. Ezzel én is így vagyok, és próbálom minél gazdaságosabban letudni az egész hajcihőt mind időben, mind költségben.  A karácsonyi hangulat megteremtéséhez pedig nem is kell több, mint pár jól megválasztott, és lehetőleg nem (ön)gyúlékony…

A tettek ereje
2018. szeptember 04. írta: Szabinae

A tettek ereje

Az élet számos pillanat egyvelegéből áll össze. Ezek a pillanatok lehetnek jók, rosszak, és semlegesek. Egy közös van bennük: Okkal történnek. A tetteink olyanok, mint a vízcseppek a tó felszínén. Az adott pillanatban kicsinek, semminek tűnhetnek, de az általa létrehozott hullámok hatásai később…