Kevesebben nem kínoznak nyuszikat, mint gondolnád!
2016. szeptember 27. írta: Szabinae

Kevesebben nem kínoznak nyuszikat, mint gondolnád!

Neked mennyit ér a sminked? Egy nyuszit? Két nyuszit?

Manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak az állatkísérletek. Szerencsére van segítségünk: A Cruelty Free International nevű alapítvány Leaping Bunny listájával is tájékozódhatunk, hogy melyik cég végez állatkísérleteket terméktesztelés során.

allatteszt.png

2013. március 11-én lépett hatályba az a rendelkezés, amely szerint hivatalosan is tilos kozmetikai célú állatkísérleteket végezni az Európai Unióban, tehát az EU területén nem hozhatók forgalomba olyan kozmetikumok, amelyeket állatokon teszteltek. Viszont vannak kiskapuk, ugyanis ez az előírás a kész termékekre vonatkozik, szóval a terméktesztelést legális végezhetik ettől még állatokon, csak a kész terméket nem. Illetve attól, hogy az EU-ban elfogadták ezt a törvényt, az nem jelenti azt, hogy a gyártó anyacége sem tesztel állatokon! Kínában például a külföldről behozott kozmetikumok esetében a hatályos törvények szerint még mindig kötelező a tesztelés, ezért az a cég, amelyik jelen van a kínai piacon is, biztosan végez állatkísérleteket. Így sajnos előfordulhat, hogy egy adott gyártó az EU-ban forgalmazott termékein valóban nem tesztel, viszont egyéb termékein mégis végez állatkísérleteket.

animal_test.jpg

Szóval nézzetek utána mindenképpen.

Az alábbi smink márkák állatkísérlet-mentesek:

  • Milani
  • Catrice
  • Essence
  • Stargazer
  • Kryolan
  • KAP (Kell A Púder)
  • Helia D
  • Ben Nye
  • Anastasia Beverly Hills
  • Barry M
  • Paese
  • Sleek
  • She (dm)
  • Kat von D
  • Too Faced
  • Tarte
  • Soap&Glory
  • Urban Decay
  • Vagheggi Inka

 

Mivel nem minden natúr termék jelenti egyben azt is, hogy állatkísérlet-mentes, ezért különszedtem a natúr és kísérletmentes sminkeket Nektek:

  • Yamuna
  • Pandhy's
  • Lush
  • Alverde
  • Sante
  • Terra Naturi
  • Phyt's
  • Lily Lolo
  • Lavera
  • Milla
  • Aussie Mineral Makeup
  • Zao
  • Benecos
  • Provida Organics
  • Everyday Minerals
  • Dr. Hauschka

 

A fenti lista nem teljes, de ezek 100%, hogy nem kínoznak kicsi nyuszikat a szépségért....

montazs_3.jpg

 

 

 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');