Mindenki vágyik a boldogságra, akár bevallja, akár nem.

Sokan kergetik és rohannak utána, szállnak ide oda, mint a pillangó egy-egy virágra. Másban keresik önmaguk boldogságát. Önmaguk teljességüket.

De ez nem vezet el a Boldogsághoz, mert ha nem önmagunkban találjuk meg, akkor vége mindig csak és kizárólag csalódás, mert pillanatok alatt elillan, miközben elég lenne magunkba nézni, ahol meglelhetnék a saját személyes boldogságukat,

Szokták mondani, hogy örülni kell a legapróbb dolgoknak is. Ez így is van, és hiába értünk ezzel 100%-osan egyet, a legtöbbször ez kevés, és nem vagyunk képesek érezni a boldogságot.

Pedig bizony mindenki életében megvannak azok a pillanatok, amikor oka lenne elégedettségre és örömre. Emlékezzünk vissza milyen volt gyerekként, vagy nézzünk rá saját gyermekeinkre: önfeledten tudnak nevetni. Mi, felnőttek is ilyenek voltunk évekkel ezelőtt, valami azonban megváltozott azóta, s már csak ritkán vagyunk képesek igazán elengedni magunkat.

Nem szabad hagyni, hogy a tehetetlenség, kilátástalanság és az állandó szomorúság érzése teljesen ellepjen bennünket. Igenis tehetünk azért, hogy újra megtanuljuk, milyen valóban boldognak lenni.

A legegyszerűbb technika amit én alkalmazok az az , hogy mosolygok az utcán, a metron, és hiába tűnik az elején mesterkéltnek, pár perc után a részeddé fog válni, és azonosulni fogsz vele. Nem csak a saját, hanem más napját is feldobva vele!