Mit tud egy 3000 Forintos ajakdúsító szájfény?
2018. március 11. írta: Szabinae

Mit tud egy 3000 Forintos ajakdúsító szájfény?

Meglepő, de tényleg teltebb lesz tőle az ember szája. Na most ne egy instant kacsaszájkészítő kencét képzeljetek el, hanem optikai tuningot.

Én mindig cerkázással, és rendszeres ajakradírral teremtek egy kicsit teltebb ajkakat magamnak, így mindig örvendezek egy-egy újabb kence megjelenésének hírére, amit kipróbálhatok és az ára sem horror. A mostani Pharma Hyaluron Volumennövelő ajakápolót a gyógyszertárban leltem kemény 3000 Forintért, és mint azt az első mondatból is sejthetitek: Működik. Nem volt kidobott pénz.

Télen nekem alapjáraton kicsit repedezik a bőröm, így mindig van nálam ajakápoló, amivel legalább azt elérem, hogy nem reped szét véresre az ajkam ebben a cudar időben.

Az új szájfényemben nem csak ajakdúsító, hanem hidratáló összetevők is vannak. Ilyen például a hialuronsav, ami egy csoda alapanyag. Korábban is volt már róla szó, de felelevenítem nektek:

Ez az az alapanyag, amely saját súlyának az ezerszeresét képes vízben megkötni! A legjobb természetes nedvességmegtartó képességét fokozó, ami által puhítja a bőrt, és ezáltal az simábbnak, teltebbnek és fiatalosabbnak néz ki :)

Szóval a menta mellett abszolút helye van a téli időszakban  (is).

Nekem egy nude rózsaszín árnyalatban van meg. Rúzsra is szoktam alkalmazni, de oda csak külön ecsettel érdemes, mivel szivacsos applikátora van a szájfénynek és én élénk rúzsokat használok :D

Tudsz követni Facebookon is: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');