Így ápold a bőröd télen
2020. január 23. írta: Szabinae

Így ápold a bőröd télen

arcapolas3.jpg

Télen még inkább kiemelt szerephez jut a bőrápolás fontossága. A hideg levegő, a szél és az egyéb környezeti hatások miatt a bőrünknek szüksége van a megfelelő hidratálásra és az ápolásra. Ebben a bejegyzésben mutatok pár trükköt, melyet alkalmazva szép, egészséges bőrötök lesz télen is!

HIDRATÁLJ

Nem csak kívülről, de belülről  is fontos a megfelelő hidratálás, ugyanis a testünk nagy része vízből áll. Igyál naponta minimum 2-3 liter koffeinmentes folyadékot. Én télen előszeretettel teázok. Érdemes immunerősítő teákat is fogyasztani!

ARCÁPOLÁSI RUTIN

Fontos, hogy nappalra, és éjszakára más-más krémet használjunk, mivel másra van szüksége az arcbőrünknek. Az arcápolási rutinodat érdemes évszakokra igazítani, de az alap gerincét megtartatani. Én pl. nem változtatok a szérumokon, csak az arckrémeken, mivel ilyenkor nehezebb, hatóanyagban gazdagabb krémekre szomjazik az arcbőröm, míg nyáron inkább a könnyű, géles krémeket szereti. 

Szérumokból az aktuális kedvencem a retinol, és a c-vitamon. Illetve a téli időszakban szoktam kémiai hámlasztani is BHA-val a kevesebb fény miatt.

FÉNYVÉDELEM

Nem csak nyáron, hanem télen is fontos a fényvédelem. Reggel, elindulás előtt mindenképpen használj minimum 15 faktoros fényvédőt. Amennyiben van az alapozódban, vagy a nappali krémedben, nem kell pluszban felkenned. 

Amennyiben havas tájra mész napsütésben kirándulni/túrázni, abban az esetben minimum 30 faktoros fényvédőt használj, mert könnyen le lehet égni a hóról visszatükröződő UV sugaraktól!

ALAPANYAGOK

Fontos a minőségi arckrémek, szérumok használata, aminek fontos elemei a hatóanyagok. Érdemes télen olyan krémeket választani, melyek extra hidratáló összetevőket tartalmaznak. Ilyenek pl. a sheavaj, az argánolaj, vagy a hialuronsav.

A bőrnek mind télen, mind nyáron másra van szüksége, de ha megtalálod azokat az összetevőket, melyeket imád az adott évszakban, akkor sokkal gyorsabban tudsz majd a jövőben kencét választani.

Nekem télen a sheavajat tartalmazó arckrémek válnak be. Ebből is azok, amelyek nem nehezek, és könnyen beszívódnak.

Emiatt a tulajdonsága miatt az aktuális kedvencem a Clarins Extra-Firming Jour nappali arckréme, ami selymes finisht hagy a bőrön, szépen feltölt, egyenletesebb bőrtónust nyújt. December eleje óta használom, és újra fogom venni, ha elfogy, mivel szuperül működik az hűvösebb időszakban az arcbőrömön.

A különböző hatóanyagokról bővebben ebben a bejegyzésemben írtam.

TESTÁPOLÁS

Nem csak az arcunk, de a testünk is ápolásra szorul a hidegben.  Használj tápláló tusfürdőt ebben az időszakban, illetve enyhén nedves bőrre vidd fel fürdés után a testápolót.

Én Neutrogena Hydro Boost Body-t, és Loccitane Shea testápolót használok ilyenkor.

FÜRDÉS

Nincs is jobb, mint elmerülni egy kád forró vízben. A bőrszárazság ellen tehetsz fürdés közben is. Használj fürdőolajat, ápoló habfürdőket/tusfürdőket, fürdőbombákat, melyek puhítják, és hidratálják a bőrödet. 

Remélem hasznosnak találtad a bejegyzésem, és tudsz belőle ihletet meríteni.

Még több inspirációért látogass el Facebookra: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

 A bejegyzést a Notino.hu támogatta.

 

,

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');