TOP 5 Vízesés Szlovéniában
2020. július 03. írta: Szabinae

TOP 5 Vízesés Szlovéniában

Szlovénia olyan, mint egy ékszerdoboz. Akármerre megy az ember, CsodaHelyekre bukkan. Legyen az egy hegyi szerpentin, egy vízesés, a barlangok, vagy az álomszép folyó, s tavak. Mind egytől - egyik varázslatos, és kirándulásra csábító.

Pár óra alatt autóval könnyedén meg lehet őket közelíteni. Érdemes vízzel, és túrázásra alkalmas cipővel készülni a vízesés látogatáshoz. Illetve még egy fürdőruhát is rakjatok be, mert a hideg hegyi vízben jól esik a hőségben megmártózni ;)

Ebben a bejegyzésben a legszebb szlovén vízeséseket hoztam el Nektek. Fogadjátok őket sok szeretettel:

SLAP KOZJAK

Személy szerint nekem ez a vízesés a kedvencem a több mint 300 közül, mivel nem csak a vízesés maga, hanem a környezete is varázslatos. Eleve egy gyönyörű hídon át vezet át az út a Soča-folyó felett, majd egy csodaszép túraösvényen keresztül lehet feljutni a célba. Közben lehet a folyóban is fürdeni.

Maga a túra kb. 1 óra alatt teljesíthető. A terep könnyű, és gyerekek számára is járható. Maga a vízesés pedig belépős.

slap_kozjak_blogozine.jpg

SLAP PERICNIK

52 méteres magasságával az egyik legmagasabbnak számító vízesés nem csak nyáron, hanem télen is elképesztő látványt nyújt. Ide fel lehet jönni gyalogosan, illetve biciklivel is. Ez egy fokkal nehezebb terep, mint a Kozjak vízesés.

slap_pericnik_blogozine.jpg

SLAP FRATARICA

A Fratarica-patak igazi különlegességnek számít, mivel számos vízesésnek ad otthont, melyek különböző magasságokból, erősséggel zuhognak a mélybe. Kifejezetten tapasztaltabb túrázóknak ajánlom ezt a vízesést és csak túra cipőben, mivel nehéz terepnek számít a felfelé vezető út.

slap_fratarica_blogozine.jpg

SLAP BOKA

18 méter széles, és 144 magas a Boka vízesés, mely Európa talán legszebbjének is számít egyben. Hihetetlenül  magával ragadó hatalmas robajjal a mélybe zuhanó vízesést már a távolból észre lehet venni, s meg lehet hallani. 

 slap_boka_blogozine.jpg

SLAP RINKA

Egy igazi kuriózum, melynél egy cuki sziklára épített kávézó is található. Maga a 90 méter magas vízesés természeti kincsnek számít, ami a Logar-völgyi Természetvédelmi Park egyik legkiemelkedőbb látnivalója is egyben. 

slap_rinka_blogozine.jpg

Még több inspirációért látogass el Facebookra: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

Képek: Saját, és Slovenia.info 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');