Gluténmentes csodapizza
2016. október 08. írta: Szabinae

Gluténmentes csodapizza

Gluténérzékenyként nekem be kell valljam, gondot okoz a pizza evés. Vágyom rá, kívánom. Sajnos hiába vannak már gluténmentes pizzériák, nekem valahogy nem váltak be. Nem ízlenek.

Netezés közben viszont felfedeztem egy nagyon vagány receptet, ami azóta is a kedvencem és két hetente legalább sütünk is egy csodapizzát :)

Nagyon egyszerű elkészíteni a túró és zab alapú pizzát. Igen, jól olvastad ZAB! A zab ugyanis alapjáraton nem glutén, csak a malomban/gyárban szennyeződik be oly mértékben, hogy nem fogyaszthatjuk. Szerencsére nem minden gyártó terméke szennyezet, és lehet már "mentes zabot" venni. Ilyenek például többek között a Bauck hof, a Diet Bite, Love Diet, N&Z márkák termékei, de a DM-ben is lehet kapni már gluténmentes zabpelyhet!

De íme a várva várt recept:

Hozzávalók a pizza tésztához:

  • 500 g túró
  • 2 evőkanál zabpehely
  • 8 evőkanál zabkorpa
  • 2 tojás
  • só, bors
  • 1 teáskanál oregano

pizza.jpg

Melegítsd elő a sütőt 200 fokra (a légkeverésest elég 180 fokra). Közben dolgozd össze a hozzávalókat, majd amikor összeállt a tészta, rakd be pihenni legalább 10 percre a hűtőbe.

A tésztát oszlasd el egy kevés kókuszzsírral megkent sütőpapírral borított tepsiben vagy ilyen ikeás műanyag sűtő"papíron" (ilyenkor nem kell alá semmi, és szerintem sokkal praktikusabb is a használata).

Ezután tedd be a tepsit 10-12 percre a sütőbe, majd vedd ki a félig kész pizzát, és rakd rá szószt és a többi hozzávalót. Ez lehet sonka, sajt, gomba, hagyma, szalonna. Egyszóval bármi, amit gondolsz.

Amint kész vagy, rakd vissza sülni és 10-12 perc múlva kész is van ez az isteni étel!

 turos_pizza_2.jpg

turos_pizza_1.jpg

 Jó étvágyat :)

 

Kövess Minket Facebookon is!

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');