Őszi illatújdonságok
2019. október 03. írta: Szabinae

Őszi illatújdonságok

Megérkeztünk a Vénasszonyok nyarába, és sorra érkeznek a legújabb illatújdonságok is ennek örömére. Ahogy már a korábbi bejegyzésekben megszokhattátok, ez az a bejegyzés, ahol a parfümöket helyezzük górcső alá illatjegyek, kampány, és esetleges tapasztalok alapján.

A kampányok során újfent sok celebritást kértek fel reklámarcnak, így találkozhattok majd többek között Dua Lipával, Zendayaval is.

CAROLINA HERRERA GOOD GIRL GLORIOUS GOLD EDITION

Újra elérkezett az ősz, ezt pedig új kollektort jelent a neves divatháznál. A kampányarca szokás szerint Karlie Kloss, és az illat pedig az alap Good Girl, csak éppen ezúttal csillogó aranyba burkolva. Az alapillata tehát az ámbra (borostyán), cédrus, fahéj, kakaó, kasmírfa, pacsuli, pézsma, praliné, szantálfa, tonkabab, és vanília, mely bolgár rózsával, jázminnal, narancsvirággal, írisz gyökérrel, tubarózsával egészül ki a szívjegyben, és bergamottal, citrommal, kávéval, és mandulával a fejjegyben.

BOSS THE SCENT ABSOLUTE

Az új illatpárt a csodálatos Birgit Kos és a sármos Jamie Dornan képviseli, ami ezúttal egy mély, érzéki, orientális, keleti világba röpítő parfümöt jelent. A The Scent Absolute for Her érzéki vaníliával, és vetiverfűvel indul, majd kávéval, mézzel és őszibarackkal egészül ki. A The Scent Absolute for Him szintén vetiverfűvel indul, majd maninkával és gyömbérrel teszi fűszeressé, s kissé keleties keleties-ámbrás parfümöt kreál általa.

 BURBERRY HER INTENSE

Újfent Cara Delevingne testesíti meg a londoni lány lendületes, kalandvágyó, szabadlelkű karakterét. Az illat ezúttal intenzív, mégis elegáns. Sötétebb tónusú és gyümölcsösebb, mint az alap Her illat, hisz szeder, cseresznye, jázmin és ibolya akkord, benzoin és cédrusfa alkotja.

NINA RICCI - NINA ROUGE

Az almácska ezúttal szemtelenül pimasz és vidám parfümöt rejt magában, melynek alapja a karamella és a vanília, és csábító gardéniával,  gyömbérvirággal, cedrátcitrommal, málnával egészül ki, ami ad az virágos illatorgiának egy gyümölcsös frisseséget.

PACO RABBANE - LADY MILLION EMPIRE

A márka első citrus alapú parfümjét köszönhetjük a pink gyémánt alakú üvegcsében. A fő illatjegyei a magnólia, narancsvirág, osmanthus esszencia, fehér patchouli, konyak akkord, ribizli, és a vanília, amely egyszerre friss, pimasz, és szenvedélyes nőt testesít meg.

YVES SAINT LAURENT LIBRE

Az új illatot nem más, mint Dua Lipa reklámozza. A parfüm alapja a  madagaszkári vanília, cédrus, ámbra, és mósusz, ami előbb jázminnal, levendulával, és narancsvirággal, majd mandarinnal, levendulával, feketeribizlivel, és keserűnarancssal egészül ki.

CHLOÉ ATELIER DES FLEURS

Ezúttal a gyógynövények, a természetesség és a kombinálhatóság jelenik meg a Chloé parfüm kollekciójában. A 9 illatból álló parfümcsalád szabadon kombinálható egymással. Virágos, fás, orientális, fűszeres és friss illatok is találhatók benne.

A kollekció darabjai:

  • Neroli
  • Verbena
  • Magnolia Alba
  • Jasminum Sambac
  • Hibiscus Abelmoschus
  • Cedrus
  • Lavanda
  • Herba Mimosa
  • Rosa Damascena

Kizárólag a chloé honlapján szerezhetőek be.

PEPE JEANS CELEBRATE FOR HER & FOR HIM

A smaragd zöld koktél poharat és petróleum kék shakert formázó parfüm páros elegáns, vonzó illatokat rejtenek magukban. A For her egy orientális-virágos, édes-sós parfüm, amelynek az alapja a vanília, tonkabab,  és kasmír, ami a szívjegyben található finom whiskyvel, kaviárral, majd a fejjegyben található fehér borssal, gesztenyével és popcornnal válik teljessé.

A For him "érzéki frissesség illataként" készül, amely ötvözi az aromás, gyümölcsös, és fás akkordokat. A mészolaj és a fekete ribizli nyitja az parfümöt, amit később fahéjjal, tonkával, kagylózsályával, kakaókivonattal és borócával gazdagít, végül pedig nyírfa, pacsuli és meleg borostyán fa zárja.

TIFFANY & LOVE

A két új illatot a csodás kék óriásfenyő aromája köti össze, ami szimbolizálja a Tiffany egyedi színvilágát. 

Tiffany & Love for Her modern virágos-fás illat, neves parfümőrök - Honorine Blanc és Marie Salamagne (Firmenich) – kreációja. Először a kék bazsalikom - kifejezetten a Tiffany részére kifejlesztett botanikus összetevő-tűnik elő grapefruittal párban az aromás frissességért. A szívjegy meghatározó összetevője a neroli édes virágos illatfelhője, amely az alapjegyként hozzáadott kék óriásfenyő, valamint a vetiver és cédrusfa fás elegyével sokoldalú, nőies illattá teljesedett ki.

Tiffany & Love for Him citrusos, aromás illat fás alappal, Sophie Labbé és Nicolas Beaulieu (IFF) parfümőrök alkotása. Elsőként a gyömbér-, mandarin és kardamom olaj illata bűvöl el. A szívjegy meghatározó eleme a - kizárólag a Tiffany részére ko-desztillációval előállított - boróka-ciprus keverék. Az alapjegy fő összetevői a szantálfa, a vetiver, és végül a kék óriásfenyő teszi teljessé a mesteri illatalkotást.

LANCOME IDOLE

Ultra vékony üveg, és könnyed ciprusos virágillat jellemzi a legújabb parfümöt, melynek az arca Zendaya, alapillata pedig a cédrus, pacsuli, és vanília. Ezt egészíti ki a rózsa, jázmin, végül pedig a bergamott édes altónusú, üde akkordjai zárják ezt a csodás illatot.

GUCCI MÉMOIRE D'UNE ODEUR EDP

A Gucci első unisex parfümje túl akar mutatni a nemi korlátokon és egy új illatcsaládot harangoz be: Az ásványi-aromást. A római kamilla az indiai korall jázmin szirmaival egy érzékeny illatot harangoz be, melynek mélységét a pézsma, a szantálfa, a cédrus, a keserű mandula, és a mósusz adja meg. A végső akkordot pedig a vanília adja meg.

TOM FORD MÉTALLIQUE

Dögös parfüm vakmerő Nőknek is lehetne a parfüm szlogenje. A virágos-aldehides illat jegyei a következők: Fejjegyek: aldehidek, bergamot, rózsabors; Szívjegyek: galagonya, gyöngyvirág, heliotrope; alapjegyek: vanília, szantálfa, perui balzsam, ambretta (ábelmósusz).

tom_ford.jpg

Tom Ford Métallique

Tudsz követni Facebookon is: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');