Soha nem mondtuk ki hangosan, de valójában tudtuk: nem csak Maverickbe voltunk szerelmesek, amikor először láttuk a Top Gun-t. Ott volt az a másik srác. Az a jéghideg tekintetű, pimasz mosolyú, szinte már túl tökéletes arcélű pilóta: Iceman. A fiú, akit titokban jobban akartunk megérteni, mint bárkit más. A fiú, akinek a „cool” nem szerep volt, hanem lélegzetvétel. A fiú, akit Val Kilmer formált meg – és aki most elment.

Val Kilmer 65 évesen meghalt, és ezzel egy darabot magával vitt a fiatalságunkból is.

A hollywoodi kaméleon, aki minden szerepbe beleégett

Val Kilmer nem volt könnyű ember. De pont ettől volt zseniális színész. Nem illett be a dobozokba, nem volt kiszámítható – de mindig, mindig emlékezetes volt. És ha kellett, mindenkit lejátszott a vászonról. A legnagyobbak között volt a helye, és ezt olyan szerepekkel bizonyította, mint:

• Jim Morrison (The Doors, 1991) – ahol úgy keltette életre a legendát, hogy még a rajongók is azt mondták: túl ijesztően pontos.
• Doc Holliday (Tombstone, 1993) – az a fajta western-karakter, aki nem csak a párbajban, de minden egyes félmondatban is győz.
• Bruce Wayne/Batman (Batman Forever, 1995) – talán megosztó, de sötét, komoly, okos Batmanként mégis működött.
• Chris Shiherlis (Szemtől szemben, 1995) – a tökéletesen kimért bűnöző, akinek árnyalataiból ma is tanítanak színészetet.

De számunkra mindig is Iceman marad. A Top Gun nem csak egy film volt, hanem egy korszak, egy érzés, egy levegővétel, amit még ma is együtt tartunk vissza, amikor újranézzük a filmet.

Aztán 2022-ben, a Top Gun: Maverick második részében újra ott volt. Öregedve, bölcsen, törékenyen – de még mindig méltósággal. És amikor kimondta azt, hogy „It’s time to let go”, ma visszacseng, mert ma örökre búcsút kell mondanunk a legpimaszabb mosolyú, jeges kék szemű rosszfiútól. 

A hőseink is öregszenek. A hőseink is elmennek. És velük együtt mi is változunk.

Val Kilmer halálhíre nemcsak egy színész elvesztését jelenti. Hanem azt is, hogy egy korszakot zárunk le. Azt az időt, amikor a VHS kazetták recsegtek, és amikor hittük, hogy egyszer majd mi is repülni fogunk – olyan szabadon, olyan szenvedélyesen, mint Iceman a pilótafülkében.

Köszönjük, Val. Köszönjük, Iceman.