Minden, amit tudnod kell a napozószerekről
2018. június 19. írta: Szabinae

Minden, amit tudnod kell a napozószerekről

A napvédelem rettentően fontos, hiszen nem csak a leégést, de az esetleges káros következményeket (pl.: bőrrák) is "megúszhatjuk" vele. Na de mit kell nézni, ha napvédő terméket vesz az ember? Mi is azaz SPF, vagy mi a különbség az UVA és az UVB között? Mit jelentenek ezek és megéri barnulást fokozó terméket használni?

Fényvédők, nap­tejek, melyiket válaszuk?

naptej.jpg

A legfontosabb, hogy védjen az UV-A és az UV-B sugarak ellen

Mi a különbség a különböző UV-sugarak között?

UV-A: Ezek a legveszélyesebb, ugyanis az UV-A sugarak a leghosszabb hullámhosszal rendelkezőek, és ezek képesek a bőr mélyebb rétegeibe is behatolni. Ők a felelősek a bőr öregedéséért, a ráncokért stb. Az üvegen is áthatolnak.

UV-B: Ezek csak a bőr felső rétegeibe jutnak le, mivel rövidebb hullámhosszal rendelkeznek. Ők a felelősek a leégésért és a barnulásért is. Illetve a bőrrákot is ők okozhatják.

Fényvédőfaktor

A fényvédőfaktor (SPF) azt mutatja, hogy az adott termék mekkora mértékben képes az UV-B sugarakat megszűrni. Ez a skála általában  6-10-től egészen 50+-ig terjed.

Alacsony védelem: SPF 6-10

Közepes védelem: SPF 15-25 → Kiszűri az UV-B sugárzás 93%-át

Erős védelem: SPF 30 - 30+ → Kiszűri az UV-B sugárzás 97%-át

Nagyon erős védelem: SPF 50 - 50+ → Kiszűri az UV-B sugárzás 98 %-át

Első körben meg kell néznünk, hogy mennyi időt tudunk a napon lenni pirosodás nélkül. Ezt az időt fogja x-szer megnövelni az adott faktorszám. Én 30-as faktort használok.

Segítse a barnulást

Erre kevés napozószer képes. Keresd a Bronz feliratot is a terméken. Én a Bioderma Bronze 30 sprayt használom, hogy ne csak védve legyek az UV sugarak ellen, hanem jobban barnuljak, ugyanis aktiválja a bőr természetes barnulási folyamatait, így a magas UV védelem mellett is gyorsabb, intenzívebb, tartós barnulást tesz lehetővé ez a termék. :) Szóval nem csak megvéd a káros sugaraktól, de kvázi barnít is. Érzékeny, világos bőrre ajánlott (hófehérkéknek). Nem érzi az ember, hogy befújta magát vele, mivel gyorsan felszívódik és nem is hagy nyomot, parabénmentes, vízálló, fotostabil, hipoallergén, és nem is ragyásít. Ezen kívül tartalmaz E-vitamint is, amelynek köszönhetően nem csak felszíni, hanem sejtszintű a napvédőnk hatása. 

Fontos, hogy pár óránként újra befújjuk magunkat, ha pedig belementünk a vízbe, akkor amint kijössz a vízből fújd be magad, mert legyengült a napvédőd hatása a víz hatására és könnyen leéghetsz.

bioderma_bronze_blogozine.jpg

A napozócuccomat ITT tudod beszerezni.

Napozás utáni termékek használata

Fontos, hogy napozás után használj After Sun termékeket. Én idén a Biodermától újtítottam be őket.Imádom a BIODERMA Photoderm After Sun napozás utáni testápolóját, és az SOS spray habos ápolóját. A Notino.hu-n tudod megrendelni vagy megvenni az Allee mellett. Ezzel naponta többször fújjuk be a sérült részt, és ne menjünk többet napozni addig, ameddig meg nem gyógyul a bőrünk.

A napozás utáni kencékről, és az instant praktikákról leégésre ITT írtunk korábban.

Tudsz követni Facebookon is: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

 

 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');