Így néz ki a Várnegyed turisták nélkül
2020. március 23. írta: Szabinae

Így néz ki a Várnegyed turisták nélkül

A világjárvány következtében ritka jelenségnek lehetünk tanúi Budapesten: Drasztikusan csökken a szmog, lehet hallani a madarak csicsergését és frissebb a levegő is. A Várnegyed is ki van ürülve, csak 1-2 ember lézeng (maszkban), és minden csendes.

A kirándulásunk oka nem a Várnegyed volt alapvetően, hanem ekkor terveztük megejteni a szokásos heti bevásárlásunkat - szigorúan maszkban és latex kesztyűben - magunknak, a szülőknek és a a lakóközösségünkben élő idősebbek számára ( hetekkel korábban körbekérdeztünk, hogy kinek van szüksége segítségre, és azóta szólnak nekünk az erkélyen keresztül, vagy telefonon, mi pedig bevásárolunk nekik, így nekik nem kell kimenni emberek közé). Így tettünk március 22-én is, és kihasználva a jó idő adta szép időt, felmentünk előtte kirándulni a gyönyörű Budai Várnegyedbe, ahol bámulatos turistamentes látvány tárult elénk. Hihetetlen tiszta volt az ég, nem volt szmog, messzire el lehetett látni, és lehetett közlekedni anélkül, hogy egy busznyi ember át akart volna gyalogolni rajtunk.

Így gondoltam megörökítem Nektek is, miként néz most ki Budapest egyik legtöbbet fotózott, és látogatott városrésze:

VÁRKERT BAZÁR

dsc02031.jpg

KILÁTÁS A NEMZETI GALÉRIÁTÓL

varnegyed_blogozine_3_of_12.JPG

ÍGY SEM GYAKRAN LÁTNI A LOVAS SZOBROT:

varnegyed_blogozine_2_of_12.JPG

A FOGASKEREKŰ VÁR ÁLLOMÁSÁTÓL A KILÁTÁS

dsc02063.JPG

SZENT GYÖRGY TÉR

img_20200322_142445.jpg

img_20200322_142325.jpg

SÁNDOR PALOTA

varnegyed_blogozine_5_of_12.JPG

SZENTHÁROMSÁG TÉR

varnegyed_blogozine_12_of_12.JPG

MÁTYÁS TEMPLOM

HALÁSZBÁSTYA

Még több inspirációért látogass el Facebookra: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

A fotókat én készítettem, így ezek felhasználása engedélyköteles!

Remélem minél hamarabb véget ér a járvány, és újra élettel teli lesz az város. Addig is kitartást és ha ki kell mennetek otthonról, viseljetek maszkot és latex kesztyűt! Illetve a fertőtlenítésről se feledkezzetek meg ;)