Ezeknek az ajándékoknak garantáltan mindenki fog örülni!
2017. november 23. írta: Szabinae

Ezeknek az ajándékoknak garantáltan mindenki fog örülni!

ajandek1.jpg

A karácsonyi készülődés során rengeteg minden jön velünk szembe, és egyszerűen elveszünk a lehetőségek erdejében. Korábban írtam már arról, hogy milyen adventi kalendáriumokat tudtok beszerezni, ám most kicsit hazai pályára kalauzolnálak el titeket. Ebben a bejegyzésben csak és kizárólag magyar "gyártmányú" ajándékötleteket fogtok találni. Lesz közte könyv, szolgáltatás, és termék is, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt.

Őszintén megmondva, én nem látom értelmét annak, hogy valaki csakis azért adjon ajándékot a másiknak, mert adnia kell. Ez általában egy újabb gyertyatartót, vagy porfogót szokott jelenteni. Én annak a híve vagyok, hogy adjunk egymásnak valami hasznosat. Olyat, amire vágyik a másik.

Ám nem csak a karácsonyi ajándékok ilyenek, hanem az egyéb ünnepeké, így gondoltam összeszedem azokat, amik szerintem hasznosak és bármikor örömet tudnak okozni,

Emiatt témák szerint csoportosítottam a kedvenceimet:

A FŐZÉS SZERELMESEINEK

Imádom a könyveket, az illatukat, a tapintásukat. Hiába vagyok én is a kütyük generációja, ettől függetlenül mindig jól jön egy újabb szakácskönyv.

MENTES KÖNYVEK

gm_1.png

Hadarik Rita: Glutén nélkül, dr. Andrási Nóra: Mindenmentes, Kiss Dóri: Életem gluténmentesen, Szabó Jucus: 5 hozzávalós reggelik (egy része csak mentes)

ÖTLETES KÖNYVEK (VEGÁN, EGYSZERŰ, NEM GM)

nem_gm_1.png

Steiner Kristóf: Kristóf Konyhája, Havas Dóra: Lilafüge magazin és a könyvek, Nagy Zita: Mit eszik a vega gyerek, Fördős Zé: Megúszós kaják

DIY

borito_latvany.png

Juditu: Dekor.álom

SMINKEK SZERELMESEINEK

A Kell a Púdert senkinek sem kell szerintem bemutatnom, aki magyar minőségi smink márkát használ, vagy szeretne használni. A KAP szóval biztos, hogy találkozott már. Ha pedig nem, akkor itt volt az  ideje :) Én imádom! Állatkísérletmentes, magas minőségű termékeket lehet Gabi szentélyében lelni.

KOZMETIKUMOK RABSÁGÁBAN

A magyar szférában itt lehet a legtöbb gyártót megtalálni, ám nem mindegyik használ sajnos magas minőségű alapanyagot, hanem inkább a profitot növelik. Szerencsére több olyan céget is ismerek, akik nem így tesznek, hanem a visszajáró vendégek / vásárlók számukra az elsők. Róluk ITT írtam korábban.

Ilyen márka például:

  • Phi
  • Natics
  • L'amia
  • Blanche
  • Adrienne Feller

KULINÁRIS ÉLVEZETEK

A különböző finomságok mindig jó döntések. Nálunk apukámat lehet levenni a kekszekkel a lábáról :) 

Dobozos mentes sütemény és keksz válogatást tudsz beszerezni a Franziska organic Pop up boltjában a Székely Mihály u. 2 szám alatt a Deák közelében. Hihetetlenül finom paleo desszertekről van szó, amelyek akár napokig is el fognak állni.  Képek: Lexa

Vagy a Hideg nyalat karácsonyi ajándék csomagjai is ínycsiklandozónak tűnnek. A vegán, gluténmentes alapanyagok közül több is a konyhám része, hisz nem cukrozottak és végtelenül egészségesek is.

Amennyiben tea kedvelőnek lesz az ajándék, akkor a Bazsalikomos kert kínálatát mindenképpen érdemes átböngészni, mivel rengeteg ízben lehet találni organikus teakeverékeket a fűszerek mellett.  Kép: Lexa

f01_34.jpg

GRANOLA

A mindenmentes Viblance mézeskalácsos granolával nem fogsz mellé lőni. Egyszerűen isteni, glutén, tej és hozzáadott cukormentes! Itt tudod meglesni. Most 2+1 akció van a MEZESKALACS kóddal ;)

/3 zacsit kell belerakni, és a pénztárnál kell beírni a kódot, és csak 2-t kell így kifizetni/

viblance-mezeskalacsos.jpg

Choco me csoki különlegességeket pedig szerintem nem kell bemutatnom. Nemzetközileg díjazott magyar termék impozáns külsővel és mennyei ízvilággal.

chocome_1024x1024.jpg

 

 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');