A minap kitaláltam, hogy mi lenne, ha kicsit színt vinnék az életembe [szó szerint], és kifesteném a lakást. Szabisabbá tenném. Értem ez alatt az ocsmány zöld fal szín eltávolítását első körben. Szóval fogtam magam, és beszereztem azokat a színeket, melyeket kombinálni szerettem volna, és vettem hozzá pár ecsetet, hengert, illetve maszkolószalagot. A csajoknak meg szóltam, hogy pizzázunk és festünk :)
Szóval Réka, Évi és én nekiálltunk először gluténmentes pizzát, és pizza tekercset sütni (igazából új receptet teszteltem szerencsétleneken), majd evés után le is dolgoztuk. A fiúk gletteltek, mi pedig festettünk.
A falra Poli-Farbe Platinum festékek kerültek brazil menta és szellőrózsa kék árnyalatokban. Őszintén szólva nagyon féltem, hogy macskát is kell mosnom, de szerencsére Mici nem érzett késztetést a falhoz való dörgölőzéshez, szóval megúsztam a cica fürdetést :D
Kattinst a képre, és nézd meg, mit alkottunk:
Visszatérve a festéshez: 2,5 literes festékeket használtunk, így kb 10 000 Ft-ból ki is festettük a nappalit és hálót úgy, hogy az eszközöket is beleszámítottam.
Egy rétegben bőven elég felvinni, ha alaposan festesz, nem pedig foltosan, és takarófóliázni sem kell, mert nem csöpög szerencsére. A szaga pedig a szúnyogriasztó spray illatára emlékeztet, amit az ember magára fúj, ha vízpartra megy, szóval nem is lesz tőle büdös a lakásban. Ami, mivel kisállatom van, és nem szeretném ha beállna a festéktől elég fontos számomra.
Az egész folyamat úgy nézett ki, hogy Évi szerint kubista festészeti irányzatot követve felraktuk a maszkoló szalagokat, majd végig simítottuk, hogy mindenhol rendesen oda legyen ragadva, utána pedig ecsettel kb 5 centi vastagon festettünk le mellette a felületet, a többit pedig hengerrel.
A maszkoló szalagok közül a leggyengébb tapadásút érdemes venni, mivel az nem fogja visszaszedni a falat (tapasztalat sajnos). Mindenféle mintát tudsz vele csinálni. Akár kis háromszögeket vagy köröket is tudsz kreálni, csak ki kell a maszkoló szalagból vágnod :)
A mintáknak csak a képzeleted szabhat határt.
Ez pedig a pizzás csiga:
Főzéssel, evéssel együtt 4 óra alatt végeztünk :)