3+1 hely, ahova mindenképp menj el Visegrádon
2018. január 28. írta: Szabinae

3+1 hely, ahova mindenképp menj el Visegrádon

Egyszerűen imádok kirándulni, és felnőttként visszatérni azokra a helyekre, ahol korábban gyerekként jártak. Ilyen város Visegrád is, mely minden egyes alkalommal elbűvöl újra és újra. Ám ez nem is csoda, hisz évszakról-évszakra más arcát mutatja.

Így tett most is, és ejtett rabul 3 nőszemélyt (Rebekát, Rékát, és engem), amit egy hangulatos szállodai fotózással és jakuzzis vlog-gal be is mutatunk nektek. Ám előtte következzen egy gyors visegrádi mit nézz meg-kisokos :)

visegrad_blogozine_4.jpg

Visegrád egy olyan történelmi város, amelynek alapjait a vaskorban rakták le. Számos hatalom szerette volna birtokolni, majd foglalták el, és vissza. Ment érte a huzavona. 

Visegrádon 3 helyre mindenképp el kell menni: A Fellegvárba, a Palotába és a Pálinkamúzeumba. Ha pedig érzel magadban kalandvágyat, akkor a pálinka után ugorj fel a Bobpályára is.

A Visegrádi Fellegvár a hegy tetején található és IV. Béla felesége, Mária építette a tatárjárás után, majd volt időszak, amikor a koronázási jelvényeket is itt tárolták. Jelenleg szakaszokban újítják fel, mivel elég romos állapotban van szegény. Ide érdemes felsétálni, mivel gyönyörű a táj és egy erőteljesebb edzésnek is be lehet tudni az utat. Emlékszem gyerekként mi felgyalogoltunk :) A Fellegvár után érdemes felmenni a 13. században épült  Salamon-toronyba is, mivel a lakótoronyban a Mátyás Király Múzeum kiállításai láthatóak, a visegrádi királyi palota gótikus díszkútja, Mátyás király visegrádi szobrászműhelye és Visegrád története. A nevét egy 11. századi magyar királyról kapta, és a Fellegvárat a Dunával összekötő völgyzárófalakat, valamint a falakon áthaladó egykori országutat védő kapuit és a lakótornyot nevezik Salamon-toronynak. 

castle-hungary-visegrad-1210x642.jpg

Királyi palota: Nem messze a szállásunknál volt a palota, ahova tavasztól-őszig érdemes menni, mivel a kert nagyon gyönyörű és ekkor mutatja a legszebb arcát az idelátogatóknak. Eredetileg Károly Róbert székhelyeként, illetve lakhelyeként épült a 14. században, ám később a királyok inkább vidéki rezidenciának használták a 15. századtól. 1934-ben konkrétan a romjaiból kezdték el újjá építeni és rekonstruálni, melynek munkálatai még most is tartanak. Az épületben a Mátyás Király Múzeum kiállításai láthatóak, a királyi palota története és rekonstruált enteriőrjei.

Pálinkamúzeum: Magyar ember legyen a talpán, aki kihagyja ezt a múzeumot. Csütörtökön és szombaton pálinkamester tart tárlatvezetést, ahol elmagyarázzák a pálinkakészítés csínját-bínját, és rengeteg érdekességet is megtudhatnak az érdeklődök. Minden pálinkának külön története van, ami csak hab a tortán a finom ital mellé :)

+1 Bobpálya

Amennyiben szeretsz bobozni, mindenképp ki kell próbálnod a visegrádi pályát. Óriási. :)

Most pedig jöhetnek az élményeink. Mint fentebb is írtam, rabul ejtettek minket: Beforrócsokiztunk, wellneszeltünk és egy frenetikus hétindítást csináltunk a csajokkal. 

Nemrég úgy alakult, hogy a hetet egy kis pihenéssel egybekötött vlogolással kezdhettük, és ehhez nem is mentünk messze, ugyanis a festői szépségű Visegrádon tölthettünk el egy mondhatni élményekben gazdag napot. Megálltunk fotózkodni a hegyi úton (mint azt a lenti videón is láthatjátok), és a lakosztályunk is kicsit felszereltebb volt, mint azt elsőre gondoltuk... :)

Velem nem egyszerű elmenni sehova, mivel az ételérzékenységem miatt nagyjából levegőt ehetek a hotelekben itthon, mert nincsenek felkészülve a gluténérzékeny vendégekre. Ám itt nem csak találtam párolt főtt ételeket, de a bárban is tudtak laktózmentes forrócsokit kreálni egy kis whiskeyvel megspékelve.

Maga a hotel a Duna mellett helyezkedett el, így csak átsétáltunk az úton, és már ott is voltunk a parton. Mondanom sem kell, hogy álomszép volt a naplemente/napfelkelte :) A szobánk az első emeleten volt dunai kilátással, és most figyeljetek: 2 személyes jakuzzival a nappali közepén. Mi egy konyhára számítottunk, de helyette megkaptuk a legújabb lakosztályukat jakuzzival. De ezt a lenti videóban látni is fogjátok.

outfit_visedrad_blogozine_2.jpg

Ennek megörülvén beizzítottuk a fényeket, és Réka barátnőmet instant modellként használva nekiálltunk Rebekával videózni, és fotózni. És persze pezsgőzni, illetve borozni, majd pedig este elköltöttünk egy romantikus vacsorát hármasban az étteremben a többi vendéggel egyetemben. Másnap pedig -2 fokban fotóztunk egy kicsit a hóesésben az erkélyen.

-2 fokban.

Réka piros bodyban Baywatchbabe-ként

Szabinea � Lifestyle Blogger (@szabinea) által megosztott bejegyzés,

Rebeka pedig pink Queen-ként

Szabinea � Lifestyle Blogger (@szabinea) által megosztott bejegyzés,

A szállásunk (Royal Club Hotel, amit a Hotelkupon.hu oldalon közel féláron lehet beszerezni) egy kifejezetten jó értékeléssel rendelkező gyerekbarát hotel, ahol külön etetőszékekkel, babaággyal és babafürdető káddal várják az idelátogató családokat. A gyerekmedence pedig nem kacsaúsztató, hanem a 6 évesek is jól érzik magukat benne, mert ténylegesen medence, nem úgy, mint a legtöbb hasonló kaliberű hotelben. A wellness részleg bejáratánál pedig van külön gyerek játszóház, ahol plüssök, játszószőnyeg, Legó és különböző egyéb játékok várják a kicsiket és nagyokat. Xbox is van, ha nagyobb szeretné magát kicsit lefoglalni :)

Külön meglepetésként szolgált, hogy van felnőtt wellness silent zone is, ami azt jelentette, hogy csak 14 éven felüliek tartózkodtak ott 19:00-tól, ami valljuk be, kifejezetten jót tud tenni a szülőknek :) Ezen kívül a pince szintet klubhelyiséggé alakították ki, ahol lehet biliárdozni, csócsózni, és ping-pongozni is. Az eszközöket a recepción kell elkérni, és oda is kell visszavinni.

Szummázva: Imádtuk! Kevés hotelnek jó a konyhája, és a Royal Club köztük van. Bőséges választék, normális személyzet és finom ételek. A szoba pedig valami álom volt :) A wellnesz részleg és a játszószekció (gyerek és a klub) pedig rendkívül ötletes és minden igényt kielégít.

Az xbox előtt nem csak a gyerkőcöt, hanem a párunkat is "ott tudjuk hagyni" egy kis időre, amíg mi például elmegyünk egy masszázsra :)

 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');