A tettek ereje
2018. szeptember 04. írta: Szabinae

A tettek ereje

Az élet számos pillanat egyvelegéből áll össze. Ezek a pillanatok lehetnek jók, rosszak, és semlegesek. Egy közös van bennük: Okkal történnek.

A tetteink olyanok, mint a vízcseppek a tó felszínén. Az adott pillanatban kicsinek, semminek tűnhetnek, de az általa létrehozott hullámok hatásai később lesznek láthatóak. Akár évek múlva. 

viz_csepp_1.jpg

Mind a tetteknek, mind a szavaknak ereje van. Építenek, és rombolnak. 

A negatív gondolatok, és cselekedetek kihatnak a lényünk egészére. Méregként keringenek a testünkben elszívva az pozitív energiákat és gondolatokat. Van is erre egy kifejezés: Mérgező személyiség

A kedvesség, a segítőkészség feltölt, és a kisugárzásodat is jobbá teszi. A kedves emberek nem (csak) a külsőjük miatt, hanem a személyiségük miatt tűnnek vonzóbbnak mások szemében. Ez pedig a sikeres élet alapjának is számít, hisz a vonzerő a tárgyalások, a megbeszélések alapját képezi (erről amúgy egy nagyon kedves barátnőm; Békési Brigitta írt könyvet WOW hatás címmel. Érdemes elolvasni akár többször is).

A tetteinknek ereje van. Sosem lehet tudni, hogy miért sodorja egymáshoz az élet az adott pillanatban az adott embereket, de még akkor se legyünk gorombák egymással, ha fáradtak vagyunk, mert azzal nem csak a másiknak, hanem magunknak is rossz élményt okozunk, amint nem tudunk jóvá tenni, hisz a bántások olyanok, mint az összetört tányér darabkái. Összeragaszthatod, de a repedéseket nem tudod eltüntetni róla.

Tudj bocsánatot kérni. Egyszerű szó: Bocsának, elnézést, mégis hatalmas ereje van. Főleg ha komolyan, és teljes szívvel tesszük azt. A tetteket, és a szavakat már nem tudjuk semmissé tenni vele, de a tüskét kihúzzuk vele a megbántott félből.

Tudj megbocsájtani. Ez sokkal nehezebb, mint bocsánatot kérni. Nehéz elengedni a vélt, és valós sérelmeket és új alapra helyezni vele a dolgokat. Szeretünk ragaszkodni a rosszhoz, szeretünk haragod tartani, és ez által büntetni, pedig ez nagyon nem jó tulajdonság.

Meg kell tanulnunk elengedni, és ez által megbocsájtani. Mind másoknak, mind magunknak.

Elengedés. Egy szó, ami rengeteget tud segíteni abban, hogy jobb emberré tudjunk válni.

A karma létező dolog. Ne a negatívat keresd mindenben, hanem lásd meg az élet apró szépségeit, mert minden rosszban van valami jó. Pl a macska után rühellem takarítani az almot, mert undi, de legalább velem van a cukiság. Minden nézőpont kérdése.

Legyetek egymással és magatokkal is kedvesek :*

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');