Viszlát 2019, Hello 2020
2020. január 07. írta: Szabinae

Viszlát 2019, Hello 2020

img-20161012-wa0007_1.jpg

Minden történetnek, és történésnek két oldala van. Nem lehet őszintén kijelenti, hogy 2019 jó, vagy rossz év volt, mint ahogy nincs olyan, hogy fekete, és fehér egy döntés. Az igazság valahol a kettő között van, és színkavalkáddal teli. Összetett, küzdelmekkel, s élményekkel teli. Tanulságos.

Az elmúlt év rendkívül sűrűre sikeredett. Volt benne bőven sírás, nevetés hullámvölgyekkel gazdagítva. Többször is feltettem magamnak a kérdést, hogy merre is van az a bizonyos előre.

Rengeteg bizonytalan pillanatom volt, és bevallom őszintén; fizikailag, és lelkileg is megviselt a tavalyi esztendő.

2018 év végén nagyon vágytam egy szőrpamacsnyi boldogságra. Kálmi rengeteget dolgozott, alig volt itthon, és vágytam egy társra, akit nem csak esténként látok, hanem velem van. Tudjátok, arra vágytam, hogy ne legyek annyira egyedül a lakásban.

Amikor az ember kimondja, hogy otthonról dolgozik, akkor az emberek azt gondolják magukban, hogy ez mekkora szerencse. Pedig az éremnek két oldala. Egyrészt jó érzés, ha az ember a maga ura, másrészt egy rettentően magányos folyamat, hisz nem veszik körül kollegák, és egész nap nem szól sokszor senkihez. Ez fel tudja őrölni a lelket.

Szóval nagyon vágytam egy szőrpamacsra, és belevetettük magunkat a keresésbe. Viszont előtte cica biztossá szerettük volna a lakást tenni. Ami egy takarólécet jelentett először a konyhába a szekrény alá, amiből végül egy komplett felújítás lett, mivel cseréltük a tűzhelyet, és több szekrény került fentre, illetve több fiókot is szerettem volna. Ha pedig már hozzányúltunk a konyhához, akkor kiszedtünk ajtókeretet és beépített szekrényeket. Tehát a szegélylécből lett egy masszív két hetes konyha projekt, melyről ebben a bejegyzésben olvashatsz bővebben.

Valahol azt hallottam, hogy minden második válás lakásfelújítással kezdődik… Na ebben van valami, mivel szellemileg, fizikailag elfáradva kijönnek az ember legrosszabb tulajdonságai, de mi jól vettük az akadályokat. Szerencsére.

Január közepére kész lett a konyha projekt, majd a frissen újra használatba vett konyha után leültem a kanapéra szombat délután, és zombultam a neten, majd egyszercsak szembejött velem Sherlock. Vagyis eredeti nevén Tyler, aki a cuki pofijával megvett kilóra.

Másnap telefonáltunk, és mentünk is nézni a kis cukit Kaposvárra. Biztos, ami biztos alapon beugrottunk útközben a kisállatkereskedésbe egy kiscica alapcsomagért.

Leértünk, és szerelem volt első látásra. Tudjátok, amikor lassítva látjátok a pillanatot, és érzitek, hogy igen, Ő lesz az családtag. Jött is velünk haza és elkezdődött a mini MaCica kalandja.

51563389_360810311409300_3948419995637121024_n.jpg

Közben rengeteget írtam. Pontosan 115 blogbejegyzés került ki a Blogozine felületére és egyre jobban ástam bele magamat a fotózás rejtelmeibe. Köszönöm szépen a több mint 6 millós olvasottságot kedves 2019. Egyszerűen nem jutok szóhoz, annyira boldog vagyok, hogy ennyien tiszteltek meg a bizalmatokkal és olvassátok az írásaimat!

A hátammal kapcsolatban voltam MRI-n, funkcionális röntgenen, röntgenen, gerincsebésznél, és gyógytornásznál is. Jó hír, hogy nem kell műteni, viszont sokat kell vele foglalkozni volt az eredmény, aminek örültünk, hisz egy gerincműtét nem éppen piskóta. Üröm az örömben, hogy pont a torna volt az, ami a tavalyi évem sarkalatos pontja lett, mivel alig volt rá időm. Amikor pedig lett volna, akkor meg olyan rosszul voltam, hogy a lakásból sem tudtam kimozdulni.

A lakásfelújítási projekt pedig folyamatosan folytatódott, ami rengeteget kivett belőlünk, de év végére elértük azt a hatást, amire vágytunk vele kapcsolatban 2019-ben.

Májusban megleptem Kálmit egy prágai úttal, ami kicsit esősebbre sikerült, a tervezettnél, de imádtuk minden percét, és ránk is fért egy kis romantikázás : )

Hello Prága �� Éljenek a romantikus sörtúrák � Lelépünk pár napra sörözni ���� . Ti voltatok már itt? #prague #praha #citybreak #travelholic #travelguide #traveladdict#travelblogger

755 Likes, 35 Comments - SZABINEA | OOTD ❌ BEAUTY ❌ DIY (@szabinea) on Instagram: "Hello Prága �� Éljenek a romantikus sörtúrák � Lelépünk pár napra sörözni ���� . Ti voltatok már..."

Majd egy hatalmas kampánykörútra indultam a Magyarország két keréken projekten belül, ahol 13 céget látogattunk végig, és gyártottunk számukra és a saját felületeinkre a tartalmakat Palkóval. Rendkívül szoros határidőkkel és hajtással.

A rengeteg munkának, és túlzott hajtásnak meg is lett az eredménye, és augusztusra zombi állapotba kerültem. Kálmi és barátaim szerencsére ismernek, és tudják, hogy ilyenkor mire van szükségem. Lassítani kellett, és kivonni magam kicsit a mókuskerékből és detoxra kellett mennem...

Így Kálmi fogott engem, és elvitt Opatijába pár napra. Eredetileg egy hosszúhétvégére ugrottunk volna le a horvát tengerpartra, ám végül közel másfél hét lett belőle. Egyszerűen jól éreztük magunkat. Pihentünk, kirándultunk, úsztunk és a teljesen véletlenül a barátainkkal is összefutottunk, akikkel szuper programokat csináltunk együtt, és azóta is együtt megyünk velünk ide-oda (Bécs – Práter, random trippek), mivel ritkán találni olyan párost, akikkel azonos ritmuson mozog az ember. : ) Mindig mondom, hogy nincsenek véletlenek….

Dots Addiction � Before - After �‍♀️ A pöttyök iránti mániám új szintre lépett. Vagyis pontosabb szólva új színtérre, a fürdőruhámra és a kiegészítőire ��� Mivel sikerült ellenfényben lefotózni a szettemet, azt hittem menthetetlen, de lássanak csodát, egy kis ligtroom magic csoda fotót varázsolt belőle ��� . #szabinea #calzedonia #hmxme #styleoftheday

880 Likes, 5 Comments - SZABINEA | OOTD ❌ BEAUTY ❌ DIY (@szabinea) on Instagram: "Dots Addiction � Before - After �‍♀️ A pöttyök iránti mániám új szintre lépett. Vagyis pontosabb..."

A kirándulásból visszatérve eldöntöttem, hogy nem akarok többet úgy felkelni, hogy görcs van a gyomromban, és csak túl akarom élni a napot. Konkrétan hányingerem volt, nyomasztott az egész online világ. Főleg, hogy a social média algoritmusok nem éppen kedves módon alakulnak az üzleti profilok számára…

Levontam a konzekvenciákat, és úgy döntöttünk, hogy több pihenést iktatunk be, és több just for fun projektet csinálok. Ilyenek voltak például a hajas, és az outfit posztok. Egyszerűen imádtam kreatívkodni. A barkács skillem is erősödött hála a szépítgetési mániámnak, és Vivi barátnőméknek is segítettünk szerelni az új lakásba való költözésükkor.

Szóval összességében a zombivá válásom elvezetett arra az útra ahol most vagyok és olyan szuper együttműködéseket és lehetőségeket hozott, melyekről korábban álmodni sem mertem.

A hajaskodásaimnak köszönhetően Remington Nagykövet lettem.

hajfonatok_blogozine_4_1.jpg

Megjelentem a Cosmopolitan Teszter különszámában, ahol az egyik mobil készüléket teszteltem, melynek a modellje leginkább az óriás plüssöm, Sherlock volt.

Majd összehozott a sors Borbás Marcsi és Rákóczi Feri párosával fémjelzett magazinnal, az Egy.hu –val, melynek felületén már több cikk is megjelent tőlem.

Minden okkal történik, és örülök annak, hogy velem tartotok minden felületen és egyre jobb közösség alakul ki általatok mind Instán, mind Facebookon. Köszönöm Nektek 2019-et és még szuperebb közös 2020-at kívánok!

Hálás vagyok mindenért, a támogatásért, a segítségért, és kedvességért. A rosszért is, mert általa erősebbé (is) váltam.

Legyetek jók és ne feledjétek, minden okkal történik. A rossz és a jó dolgok is. Ne féljetek a változástól, hisz egyszer élünk. Csináljátok azt, amire tiszta szívből vágytok, és ne legyetek csak robotok : ) Annál többet ér ez az életünk.

Még több inspirációért látogass el Facebookra: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');