Ezt a cikket azért írom nektek, mert tudom, hogy nem mind születünk ősanyának. Én sem születtem annak. Sőt, 29 éves korom létemre még mindig egy kajla bakfisnak érzem magam néha, egy csetlő-botló bambinak, aki újra és újra felfedezi a körülötte lévő világot. Most éppen az Anyaság világát.
Történt ugyanis, hogy egy pici baba úgy gondolta, azt szeretné, ha én lennék az anyukája. A párom pedig az apukája! Még pedig most. Úgyhogy nem volt mit tenni, nem is mertem volna ezzel a pöttöm kis lénnyel vitatkozni, elkezdtünk hát alkalmazkodni a helyzethez, amit igazából már tudtunk, illetve sejtettünk előre. És azt kell, hogy mondjam, jól ki van ez találva!
Az a bizonyos 9 hónap pontosan elég arra, hogy testileg és lelkileg felkészülhess az új jövevényre, aki állítólag teljesen megváltoztatja majd az életed. Azt mondják, édesanyaként jobb emberré válsz, és életed egyik legizgalmasabb kalandja veszi kezdetét. Én már nagyon izgulok. Heteken belül megszületik a kisfiunk.
Na, már ennek a mondatnak a leírásán is bekönnyeztem. Sőt, pár napja, amikor a szülésznőm először vezetett körbe a szülőszobán, egyenesen elbőgtem magam. Na nem az ijedtségtől, hanem a meghatódottságtól, hogy ott születnek a kisbabák. És ez mennyire, de mennyire gyönyörű dolog! Anyai ösztönök. Igenis léteznek, és igenis ott lapulak benned is! Még ha most annyira távolinak is tűnik neked ez az egész, hidd el, ha eljön az idő, és egy piciny valaki fentről zöld lámpát kap, hogy életed részese lehessen, te is érezni fogod, milyen érdekes és csodálatos dolog is az anyai ösztön.
Fogadj el tőlem pár tanácsot és megfigyelést, amiket én is kaptam, éreztem, láttam, valamint a saját bőrömön tapasztaltam meg a terhességem során, és ha van kedved, kövesd majd a bejegyzéseim itt, a Blogozine!-on, amiket már friss anyukaként fogok nektek írni.
Először is, kezdjük a legelején:
Ne félj, hogy nem jön össze!
Hogy ha esetleg ti már terveztek egy ideje kisbabát, de még nem jártatok sikerrel, igenis hinned kell benne továbbra is, folyamatosan! Tudom, tudom, annyian mondták már, hogy ezt csináld, azt csináld, engedd el és akkor jön, közhely így, klisé úgy, de én a környezetemben több olyan édesanyát is ismerek, aki végül vagy külső rásegítéssel, vagy pusztán a kistartásával sikerrel járt, és ma már boldogan fogja a kis totyogósa kezét, és már el sem tudja képzelni az életét nélküle.
A lényeg az, amit lehet, hogy még többször is hangoztatni fogok: csak is magadra hallgass! És persze válassz még ki egy-két embert (esetleg szakembert) a környezetedben, akikre még hallgatsz, de zárd ki a külvilágot, a károgókat, a rosszakarókat és a buta fórumokat, ahol néha annyi hülyeséget összeolvasol, hogy már saját magad kergeted bele a félelembe, ami aztán meggátol ebben az egészben. Ha mindenkire hallgatnánk, és mindenkinek meg akarnánk felelni, akkor egyszer csak azt vennénk észre, hogy egy diliház parkjában hiperventillálunk a padon.
Ne félj, hogy nem marad meg!
Szóval teherbe estél. Szebben mondva (nem szeretem a "terhes" szót): várandós vagy, babát vársz! Éljen! Ez szuper! És akkor jön a következő para: 12 hétig nem szabad beszélni róla, tartja a babona, mert addig a legnagyobb a vetélés kockázata, és mindenhonnan ezt halljuk, hogy bármikor, bármitől elmehet a baba.
És pont ez itt a probléma, hogy annyira ezt súlykolják belénk mindenhonnan, hogy a végén már azon kapjuk magunkat, hogy még álmunkban is ezen szorongunk. Pedig ennek az időszaknak is nyugodtan és boldogan kellene eltelnie, főleg azért, mert ilyenkor kezd el kifejlődni a kis embrió idegrendszere is, és nem biztos, hogy olyan jó, ha folyton azt érzi, hogy közben az anyja feszül és aggódik.
Persze mértékkel kell az egészséges aggodalom, de inkább arra koncentrálj, hogy megfelelően táplálkozz, tedd le a cigit, ha még nem tudtad, próbálj meg többet pihenni, és pozitívabban gondolkodni.
Hangsúlyozom, nem az ősanyáknak szól ez a cikk, akik már a baba előtt évekkel elkezdenek felkészülni tudatosan, hanem azoknak az “instant anyukáknak”, akik egyelőre egy Tokióban eltévedt kislányként érzik magukat a témában. Szóval az első 12 hétben nyugodtan csináld tovább a kis dolgaidat úgy, ahogy eddig, csak közben barátkozz a gondolattal, hogy most már ketten vagytok, és nem biztos, hogy jó ötlet az a vodka-martini (sőt, nagyon nem!), vagy az 50 felülés reggelente. De ezeket érezni és tudni fogod magadtól is, ha már ott vagy.
Túl vagy a 12. héten, baba maradt, minden rendben, jöhet az első genetikai vizsgálat! Emlékszem, én szét stresszeltem magam azalatt a pár óra alatt, amíg megjött az eredmény: alacsony kockázat (a különböző genetikai betegségekre, mint a Down-kór, stb). Aztán meg azon stresszeltem, hogy vajon van-e még ennél is alacsonyabb? Az alacsonynál is alacsonyabb? És akkor a párom megnyugtatott, hogy nem drágám, az alacsonynál nincs alacsonyabb.
Szóval ezután kifújhattam magam egészen a következő percig, mert jött az újabb parám (mondom, én nem vagyok sem minta kismama, nem pedig követendő példakép, konkrétan végigizgultam az egész terhességet, de persze ez nagyban köszönhető azoknak a fórumoknak is, amiken mindenki csak vészmadárkodik - könyörgöm most is, ne! olvassatok ilyeneket): vajon nehéz lesz a terhességem? Elefánt leszek majd, akinek eltűnnek a bokái, és fújtatva vonszolja majd magát hónapokon keresztül mindenhova? Vajon fogom tudni, hogy mit mikor és hogyan kell csinálni? Mi van, ha elrontok valamit, és baja lesz a babának? Ilyen hülye gondolatok és rémképek keringtek a fejemben, de szerintem ezzel nem voltam egyedül.
Viszont akkor is:
Ne félj, hogy nehéz lesz!
Mert valóban lesznek nehezebb napok és pillanatok, de egyébként ez is egyénfüggő. Én például szerencsére nagyon pozitívan éltem meg a terhességem, még ha elő-elő is jött egy-egy kellemetlenebb tünet (pl. az ekcémám, amit felerősített). Úgy álltam hozzá, hogy bármi is lesz, hízok mondjuk 30 kilót, vagy az arcom jobban fog hasonlítani egy kalácsra, mint a tavaly ilyenkori insta fotóimra, akkor is egy csoda részese vagyok, és hát mindenki túlélte már ezeket, na. És minden, mindez csak átmeneti lesz, elmúlik, a szoptatással leolvadnak a kilók és a kalács is az arcomról. És állítólag az ekcéma is elmúlik a szülés után. Szerencsére egyébként a párom már a legelején leállított a hülye fórumok olvasgatásával, mert látta, milyen hatással vannak rám. Az érzékenyebb kismamák hajlamosak túlaggódni és túldimenzionálni mindent. Így visszatekintve azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon bölcs dolog volt ez tőle, és itt is külön köszi, mert tényleg jobb és kényelmesebb volt úgymond “lazán” végigcsinálni ezt az egészet!
Szóval mire figyelj? Ne aggódd túl és ne olvass riogatásokat, rémhíreket. Bízz magadban, és a babádban! Figyelj rá, mert súgni fog neked. Hidd el, ő ott bent nagyon jól tudja, hogy mi a dolga. :)
Egyébként én hiszem azt, hogy mindennek oka van, annak is, ha ez a pici mégis úgy dönt, hogy visszamegy oda, ahonnan jött. De most ne is gondoljunk erre többet.
Egy a lényeg:
Ne félj, hogy nem csinálod majd jól!
A dokid és később a védőnőd is azért vannak, hogy mindenben segítsenek és szépen terelgessenek ezen a néha nehéz, de izgalmas úton. Bízz bennük! És magadban is, hogy képes vagy rá, és igenis működnek az anyai ösztöneid, még ha nem is tudsz róla.
Van egyébként egy jó kis alkalmazás, amit letölthetsz a telefonodra: “9 hónap” a neve, én is ezt használtam, és tényleg nagyon hasznos volt. Hétről hétre működik veled együtt, elmagyarázza, mi történik éppen veled, benned és a babáddal, valamint praktikus tanácsokkal lát el. Persze letöltöttem mellé még 100 másikat, de ez lett a kedvencem. Amiket még nyugodt szívvel ajánlok a magyar applikációk közül, az a: “Baba-mama” és az “Anya leszek!” alkalmazás.
Most pedig térjünk rá egy újabb parára:
Ne félj, hogy meghízol!
Tényleg ne! De azért figyelj oda. És arra is, hogy ne egyél túl keveset! Mert enni kell, és én a mai napig azt vallom, hogy ha valamit nagyon megkívánsz ezalatt az idő alatt, annak igenis oka van! Én például utálom a kelbimbót. Nagyon! Fúj. De volt egy pár hét az elején, amikor egyszerűen annyira kívántam, hogy már a számban éreztem az ízét. Akkoriban sok zöldséglevest főztünk, és én mindig beletettem, aztán kiettem belőle a kelbimbót. Utána is olvastam, mert kíváncsivá tett a dolog, és kiderült, hogy a kelbimbó egy igen gazdag folsav forrás, folsavra pedig hatalmas szüksége van a szervezetednek és a kis embriódnak a legelején. Én ezt zöldfülűként nem tudtam, így ezt a természet és az ösztön megoldotta magától.
Viszont még valami: azt mondják, egyél nyugodtan, hiszen kettő helyett kell enned, Ez nem igaz! KettőÉRT eszel, nem pedig kettő helyett! Engem egyébként volt, hogy lecseszett a dokim, amikor az egyik alkalommal megmért és megállapította, hogy szerinte túl sokat híztam. Rendesen meg is sértődtem és duzzogtam rá pár napig, hiszen addig mindenki dícsért, hogy nem is látszik rajtam semmi, milyen csinos vagyok, stb.
Tudni kell, hogy én előtte sokáig modellkedtem, így tényleg elég vékonyan kezdtem a terhességem, és ilyenkor a hirtelen hízás (még a 3-4-5 kg is) megviseli a szervezetet. Ugyanis nagyobb eséllyel alakulhat ki utána cukor és magas vérnyomás, ami a kismamáknál amúgy igen jellemző, kellemetlen velejáró tud sajnos lenni. Lekopogom, én ezeket szerencsére megúsztam, de most már értem, miért aggódott úgy a dokim. Ez tényleg veszélyes.
Tény, hogy feljött rám jó pár kiló (most tartok tíznél, khmm…), de olyan jó kis kardashianosan, úgyhogy egyáltalán nem bánom. Úgyis lemegy a szoptatással - mondják, meglátjuk. Azon szerencsések közé tartozom, akinél sem elölről, nem pedig hátulról nem látszik, hogy konkrétan egy kész kisbaba lakik bennem! Főleg, ha a kis feketémet veszem fel. Oldalról viszont már annál inkább, de igazából az én hasam a végére nőtt meg hirtelen, szép gömbölyűre. Sokáig aggódtam azon is, hogy túl pici, és vajon a baba is ennyire pici-e, és mi van, ha nem nő meg rendesen, stb…
Most már ezen csak nevetek, majdnem 3 kiló bennem a gyerek, szóval minden oké. Abban is mázlim van, hogy nem érzem a súlyát, nem húzza a hátam, nem fáj a derekam, úgy pattogok, mint nyuszi a réten, jófej gyerek lesz ez, én azt mondom.
És ha már itt tartunk:
Ne félj, hogy nem lehetsz többé csinos!
Ne aggódj azon, hogy nem lesz mit felvenned. Bevallom neked őszintén, én egy kismama ruhát sem vettem a 9 hónap alatt. Az én bevált trükköm és praktikám a H&M basic osztályán született meg, ahol is bevásároltam a biopamut és dzsörzé elasztikus alapdarabokból. Ezek a ruhák nem csak kényelmesek, de csinosak is, és most kapaszkodjatok meg: még mindig jó rám az XS-es! Azért a biztonság kedvéért vettem egy számmal nagyobbakat is, de tudni kell, hogy a H&M-ben eleve picit nagyobbak a méretek, és a rugalmas pamutruhákra tényleg érdemes beruházni (főleg, hogy a legtöbb 3-4 ezer forint körül van), mert azokat még szülés után is hálásan fogod viselni.
Vannak persze tök jó meg vagány kismama farmerok, én is vettem egyet, de végül nem hordtam, mert nekem a kismama harisnya a hideg beköszöntével kényelmesebb volt. Viszont attól még ajánlom, mert aki inkább nadrágos, azt egy-két ilyen speckó farmer megmenti a reggeli mitvegyekfel dilemmától. Egy menő kismama csőfarmer, egy lengébb Mango felső, vagy egy bővebb Zara pulcsi, kényelmes cipő (talpbetéttel, csodát tesz!!!), és kész is az outfit. Kismamaként is lehetsz dögös, de ugyanúgy elegáns és sikkes is, csak a megfelelő alapdarab kell hozzá, amit aztán a végtelenségig kombinálhatsz.
Következő para: Terhesség = dagadt boka?
Lehet, hogy észlelsz majd egy kis vizesedést, főleg a lábaidon, ha sokat álldogálsz, vagy sétálsz a nap folyamán. Ilyenkor este mindenképp polcold fel, borogatást is tehetsz rá, sőt, be is fáslizhatod éjszakára. Nekem sokat segített a vadgesztenye krém, amikor már fájdogált a lábam, ugyanis 8 hónaposan még háromszor repültem, és kilométereket gyalogoltam Párizsban és Londonban. Persze addig mentem, amíg kényelmesnek éreztem. Ha valaki ilyenkor már nem bír sokat sétálni, akkor ne is erőltesse, meg fogja érezni, hogy mikor kell leállni a pörgéssel, a baba is súg majd, amikor már sok neki. De amíg Te boldog vagy, és jól érzed magad, addig ő is. :) Hogy ha viszont nem megy le a vizesedés, akkor se ess pánikba! Gondolj arra, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és szülés után szépen eltűnik majd rólad ez az egész. Szóval csak ismételni tudom önmagam: Ne félj!
Első szusszanásra ezeket tudom neked tanácsolni, de lesz még bőven mesélni és mondanivalóm. :)
Kövesd a Blogozine!-t, ha kismama vagy, de akkor is ha csak kíváncsi, itt nem lesznek rémhírek, csak bátorítás, amire iyenkor a legnagyobb szükségünk van. ;)
Sophie
Érdekes lehet még:
