Kismama tippek szoptatáshoz: a mellszívó előnyei
2017. április 08. írta: JennySophie

Kismama tippek szoptatáshoz: a mellszívó előnyei

avent_mellszivo1.jpg

Ha éppen babát vársz, nem árt előre bekészíteni a kórházi csomagodba a mellszívó készüléket. Nem biztos, hogy bent lesz rá szükség, otthon, a szoptatás mellett azonban nagyon hasznos lehet.

Hogy miért is?

A "fejő" vagy mellszívó készülék segítségével lefejheted az anyatejet, melyet el tudsz rakni, le tudsz fagyasztani későbbre a kisbabádnak. Akkor is tanácsos használni, ha túl sok tejed van, illetve akkor is, ha nagyon kevés, hiszen ugyanúgy, ahogy maga a szoptatás is, gyakori használata serkenti a tejtermelést, és növeli a mennyiséget. Sőt! Ha egyáltalán nincs, vagy elment a tejed, akkor pár nap alatt kellő kitartással és akaraterővel vissza tudod hozni! Mégpedig a 7x5x3-as technikával, ami azt jelenti, hogy először 7 percig kell fejned az egyik melled, majd 7 percen keresztül a másikat. Utána 5 percig kell fejned az egyik melled, majd szintén 5 percig a másikat. Majd ugyanígy megismétled ezt, csak 3 perces etapokkal. Ha ezt 2 óránként megcsinálod, akkor a stimulálás hatására újra be fog indulni a tejtermelés. Még akkor is, ha az első 1-2 nap semmi nem jön, szóval ne add fel! Kisbabánk anyamellből való táplálása nagyon fontos, és nem csak neki, neked is számtalan előnyöd származik belőle. Az anyatej felveszi a harcot a baktériumok és megbetegedések ellen, az első hónapokban mondhatni a baba még ki nem alakult immunrendszere helyett működik. Szoptatás alatt te is erősebb és egészségesebb vagy, de ha mégis lebetegszel, akkor sem kell mást tenned, csak szoptatnod, hiszen azzal automatikusan termeled az ellenanyagot, így te is hamarabb meggyógyulsz és a babád sem kapja el. 

Hogy ha viszont mégis a tápszeres etetés mellett döntesz, vagy neked az a kényelmesebb, akkor is nagyon jót tudsz tenni a babádnak, ha csak egy kicsit fejsz le naponta, vagy az elején lefejed és elteszed az anyatejed, amíg el nem apasztod, és azt hozzákevered a babád mondjuk esti tápszer adagjához. A hűtőben 4-6 napig, míg a mélyhűtőben 4-6 hónapig is eláll, így nem véletlenül táraznak be belőle az anyukák, hiszen ha abbamarad a szoptatás, még utána is könnyedén fel lehet olvasztani, és kicsi adagokban hozzáporciózni a gyerkőc pépjéhez például.

Az anyatej csodálatos dolog, egy ajándék, ami ráadásul "intelligens" is, hiszen éppen azt tartalmazza mindig, amire a babádnak a legnagyobb szüksége van. Gondolok itt a vitaminokra, nyomelemekre, rost mennyiségre, stb. Nem véletlenül kívánsz meg te sem bizonyos ételeket, a tested súg neked, érdemes hallgatni rá. 

Nekem szerencsére van tejem és 4 hónapja szoptatom a kisfiamat, aki már több mint 7 kg. :) 

Két fajta mellszívó készülék létezik, az elektromos és a kézi pumpás, nekem a kézi verzió van, amit én tudok szabályozni és nagyon elégedett vagyok vele. Többször előfordult, amikor hosszabb időre elmentünk itthonról, sőt már repültünk is egyet, és olyankor én mindig előre lefejtem 1-2 adagot és bekészítettem a kis cumisüvegébe. Szobahőmérsékleten 4-6 óráig áll el. Többen letámadtak emiatt, hogy miért etetem szoptatás mellett cumisüvegből a gyereket, cumizavara lesz, stb, de most már olyan speciálisan kifejlesztett, anyamellhez hasonlító etetőcumikat lehet kapni, melyeket kifejezetten szoptatás mellé terveztek és javasolnak. Van ugyanis az a helyzet, amikor megéhezik a gyerek, és nem tudok hirtelen hova leülni, hogy diszkréten megszoptassam (kövezzetek meg, de én nem vagyok annyira a nyilvános szoptatás híve), és a mosdókba sincs kedvem bemenekülni, hogy a WC-n etessem meg, ha mondjuk épp egy étteremben ülünk, így számunka tökéletes megoldás az előre lefejt tej. Szerencsére Nimród sem lett cumizavaros, de nem is feszültünk rá erre, így nem is volt mit bevonzani. Szerintem mindenki döntse el, hogy számára melyik megoldás a szimpatikus, és tartsuk tiszteletben egymás döntését, véleményét. Sajnos ebből még a mai napig kerekednek viták, hogy "illendő-e" a nyilvánosan szoptatás, és az emellett lobbizó édesanyák fel vannak háborodva, amikor a környezetüket esetleg zavarja, ha éppen vacsorázás közben hopp, egyszer csak előkapnak egy fél cicit. Részben jogosan, hiszen ez valójában a világ egyik legtermészetesebb dolga, másfelől viszont az ellentábort is meg lehet érteni, hiszen sokak szerint ez meg egy anya és gyermek közti intim dolog, amely leginkább csak kettőjükre tartozik. Szóval aki van olyan szemérmes mint én, annak ilyenkor tényleg nagy segítségére válik a mellszívó.

avent_mellszivo2.jpg

Nem beszélve arról, hogy így néha nekem is lehet egy kis kimenőm, akár az apukájával, és olyankor a nagyi vigyáz rá, vagy apa marad otthon, én pedig beülök a csajokkal egy gyors egészségügyi pletykálásra. Imádom a picikémet, és imádok minden percet, amit vele tölthetek, de azért néha kell egy kis "én idő". Hiszen ahogy mondják, ha boldog a királynő, boldog a királyság is! :) És bevallom őszintén, megesett már az is, hogy Valentin nap kettesben ünnepeltünk picit a vőlegényemmel, kicsit úgy, mint régen, és lecsúszott egy-két angol ale is (sör fajta), a kedvencem. És nagyon nagyon jó volt. Utána pedig vártam egy jó pár órát, amíg teljesen kiment az alkohol a szervezetemből (ugyanúgy az anyatejből is kiürül), és addig Nimród jóízűen fogyasztotta az előre lefejt anyatejet. Okosan és mértékkel szerintem ezt is lehet. Ősanyák, kövezzetek meg. Éljenek a lazAnyák! 

Szóval a mellszívó kényelmes, gyors és praktikus, érdemes hát beszerezni a mami kelengyébe. A kézi verzió fele annyiba kerül, hogy ha viszont az elektromos a szimpatikusabb, bérelni is tudtok, érdeklődjetek a védőnőtöknél.

Én ezeket próbáltam, és meg mindkettő egyaránt bevált:

Philips Avent kézi mellszívó készülék újszülött cumisüveggel, a már fent említett speciális, szoptatás melletti etetőcumival (drogériákban is kapható):

img_9587.JPG

 

tommee tippee Closer to Nature kézi mellszívó szett:

img_9595.JPG

Leírás: A szilikon tölcsér utánozza a baba természetes szopómozdulatait, a születést követően azonnal használhatod. Segítségével a kisbabádat könnyebben és hosszabb ideig táplálhatod anyatejjel. Kézi mellszívó, tehát diszkrét, és saját tempóban üzemeltethető. 
Könnyű tisztítani és összerakni.
A csomag tartalma: kézi mellszívó, ajándék kiegészítők: sterilizáló doboz , 1 db 150 ml cumisüveg cumival, 1 db anyatejtároló fedél, 6 db melltartóbetét.

 

Érdekes lehet még:

Mit vigyünk magunkkal szülésnél a kórházba? 

Ne félj a terhessegtől!

Ne félj a szüléstől!

Szülés utáni újjászületés 

Kismamaként is csinosan

 

Képek forrása: philips.hu, mamasandpapas.hu

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');