5 jel, hogy túl keveset iszol!
2017. május 05. írta: Szabinae

5 jel, hogy túl keveset iszol!

A testünk nagy részt folyadékból áll, így a túl kevés folyadékbevitel komoly problémákat okozhat. Mivel 60 % vízből állunk belülről, elég erőteljesen érezzük a dehidratáció negatív hatásait. Fáradékonyabbak leszünk, kevesebb lesz az energiánk, nyűgösödünk és fájni kezd a fejünk. Egy felnőtt ember napi minimum folyadék bevitele minimum 3 liter. Vannak erre trükkök, hogy hogyan is vigyük be, de ezt mindenki magának kell kitapasztalnia. Én például arra jöttem rá, hogy nem szeretem a 2 decis poharakat, így nagy literes bödön és vastag Ikeás szívószállal tudom bevinni a számomra megfelelő folyadékmennyiséget. Esetemben ez 4 liter felett van. Az alatt nekem sajnos fáj a fejem.

thumbs-up-to-water.jpg

A következő jelei lehetnek a folyadékhiánynak a fejfájáson kívül:

Sötét színű vizelet

A dehidratált szervezet sötét sárga vizelettel és erőteljes szaggal jelzi, hogy itt az ideje annak, hogy igyál! Az egészséges pisi szín a világosabb sárgás árnyalat.

Fáradtság, dekoncentráltság, fejfájás

Mivel az emberi agy 79 %-a víz, így ha nem iszunk eleget, akkor nem tudunk szó szerint úgy gondolkodni, mint kéne, mert hiányzik onnan az üzemanyag. Az agyunk nem képes úgy tárolni a folyadékot, mint a testünk többi része, így ott jelentkezik leghamarabb a vízhiány. Tünetei a fejfájás, fáradékonyság, dekoncentráltság és az ingerültség. Sokkal idegesebbek és nyűgösebbek leszünk, ha nem iszunk, mivel nem csak az agyunk, de azzal együtt az idegrendszerünk sem jut elég folyadékhoz. Emiatt kell rendszeres időközönként "játékenergia" jelszóval itatni a gyerekeket is, mivel ha nem isznak, akkor ember legyen a talpán, aki tudja kezelni a vízhiány miatti hisztit.

scared-blonde-lady-cartoon.jpg

Bőrszárazság, bőröregedés

Ha állandóan száraz a bőröd, akkor valószínűleg nem a krémekben van a hiba, hanem egyszerűen csak nem iszol eleget. A szervezeted pedig így a bőrödtől vonja el a vizet. Ez azért is probléma, mert ha pedig nincs elég víz a bőr kötőszövetei között, akkor gyorsabban és látványosabban fogsz öregedni. 

Emésztési problémák

Az emésztéshez folyadék kell, ha nincs elég a folyamathoz, akkor székrekedésünk lesz, és nem csak fájdalmas lesz a kakilás, de a méreganyagok sem úgy ürülnek a szervezetből, mint kéne.

Keringési problémák

Amennyiben tartósan nem iszol eleget, akkor elkezd besűrűsödni a véred, ami nehezebben áramlik a testedben, több erőt igényel és ezáltal növeli a szívprobléma kialakulásának kockázatát.

Fontos! A szomjúságérzet jelzés a testtől, hogy ideje inni! Ne várd meg, amíg elkezd fájni a fejed, vagy kiszáradni a szád. Ha nehezen megy az ivás, akkor vess be különböző trükköket. 

A leves is például víz, a különböző turmixok és gyümölcsök is tartalmaznak folyadékot, de a kávé például negatív folyadék, tehát vizet köt le, ezáltal duplán kell egy-egy kávé után pótolni a lekötött folyadékot.

Vannak a vízfogyasztásra emlékeztető mobil appok is! Érdemes szétnézned az Áruházban. Csak írd be, hogy water és kiad egy csomó lehetőséget rá. A személyes kedvencem a Drink More Water elnevezésű app. Évek óta a "telefonlakóm".

Forrás:  webbeteg.hu , vizmegoldas.hu és személyes tapasztalatok :) 

 

 

 

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');