Leginkább a női nem ruha alatti, illetve hálószoba viselete kerül a blogon bemutatásra, ám szerintem ez nincs jól így, így gondoltam hozok Nektek egy dögös fotósorozatot, melyen keresztül megmutatom, hogy mit is viselnek a férfiak (általában) a ruhájuk alatt, vagy a hálószobában.
Fotó: Emmer Szabina
A férfi hálószoba divathoz a képeket pedig nem mással, mint az egyik legismertebb magyar férfi modellel készítettem, Zahorán Bertolddal, aki nem ok nélkül kapta meg az egyik legdögösebb férfi modell jelzőt több médiumtól is itthon.
A mezőberényi modell fiatal kora ellenére olyan nagy márkákkal dolgozott már együtt, mint Dolce & Gabbana, Versace, Calvin Klein, Moncler, Balmain, Givenchy vagy Ralph Lauren.
A fotózás közben pedig egy mini interjúra is lehetőségem volt:
Mi volt az a munka, ami elindította a modell karrieredet?
Ami elindította a modell karrieremet az volt, amikor beválasztottak 2014-ben a a Givenchy őszi-téli párizsi divatbemutatójára. Nem csak egyszerűen felléptem rajta, hanem én is nyitottam a showt, ami kinyitotta előttem a kapukat a többi nagy márkához. A következő szezonban pedig már nem csak a Givenchy, hanem Armani és Versace bemutatóin is jelen lehettem. Azóta pedig felléptem több shown a New York-i, Párizsi és a Milánói divatheteken.
Mi az amire nagyon büszke vagy?
Arra, hogy én vagyok az első magyar férfi modell, aki a francia Vogueban szerepelt. A márciusi Vogue Hommes International 2015-ös számába fotózott Mark Segal egy exkluzív anyagba.
2016-ban pedig már én voltam a Ralph Lauren legújabb kollekciójának modellje.
Persze nem egyszerű a modellek élete, mert a férfi modellekre is szigorú szabályok érvényesek, így mindig figyelek arra, hogy ne változzon a kinézetem, és hogy mindig fitt legyek.
Jelenleg hol élsz?
Most 3 évig mindenképpen Budapesten fogok élni, mivel szeptemberben kezdtem itt az egyetemet. De persze a suli mellett is folytatni fogom a modellkedést :)
Hol fogsz tanulni?
Az University of Buckingham-re fogok járni Financial Management szakra itthon az IBS-en, ami a magyarországi partner egyeteme a neves angol intézménynek
Most pedig következzenek a képek :)
Figyelem Hölgyeim! Vérnyomásra veszélyes fotók következnek!
És növelve a tétet, jöhetnek a zuhanyzós képek ;)
Végezetül pedig következzen pár farmernadrágos fotó:
Modell: Bertold Zahoran
Alsónadrág: CR7 | Mybrands.hu
Pizsama nadrág: Intimissimi
Fotók: Emmer Szabina
Tudsz követni Facebookon is: Blogozine
Megtalálsz Instagramon is: @szabinea
Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com