Ezt a bejegyzést már nagyon régóta szerettem volna nektek élesíteni, de őszinte leszek, annyi minden történt, hogy megcsúsztam a képek válogatásával és feltöltésével. Azóta meg már a következő kettőt írom, közben Nimród is 0-24 lefoglal, szóval egy picit megkésve, de végre itt van. :)
Múlt hét szombaton megnéztük Cabarete-et, ami itt a vízisport paradicsom. Mi helyileg Sosua és Cabarete között lakunk, körülbelül ugyanolyan közel van mindkét város, igazából pár perc kocsival. Dominikán minden város más, minden résznek meg van a saját kis különlegessége, hangulata, jellegzetessége. Mindenhol más és más az építészeti stílus, de még a kulturális szórakozási lehetőségek is nagyban különböznek helyenként. Egyébként nagyon sok híres külföldi előadó koncertezik erre, imádnak idejönni, és fesztiválokban sem szűkölködik a kis sziget. Szóval országon belül is sok a változatosság, nincs két ugyanolyan tengerpart sem. És ugyanígy tudni kell azt is, hogy hol mire érdemes ügyelni, figyelni, illetve mivel kell esetlegesen vigyázni.
Sosuán például nagyon elterjedt a szexturizmus és hétvégén esténként konkrétan lüktet a belváros a fülledt erotikától. A kis autentikus bárok tele vannak a fiatal helyi prostituáltakkal életvezetési tanácsadókkal, akik ha nem a sarkokon kelletik magukat, akkor az éppen ezért ide érkező hófehér, szemüveges, szandál-zoknis német férfiakkal enyelegnek a “jó üzlet” reményében. Egyébként a lányok csinosak, egyáltalán nem szakadtak, sőt. A legtöbb csajszira feszülős színes sztreccs (nagyon)miniruha tapad, nappal pedig valamiért imádják a mackónaci-szexi falatnyi necctop kombót. A hasnak pedig szigorúan mindig és minden esetben kint kell lennie. Nem lép ki úgy utcára az ember lánya, hogy ne látszódjon legalább a köldök. Emellett a popsimutogató sort is nagy sláger, amiket itt valahogy szívesebben nézek, mint Pesten a metrón. Úrilány nagyvárosba ilyet nem vesz fel, na. Itt viszont még én is gondolkodás nélkül felkapom. :) A tengerpart az azért más.
Visszakanyarodva a helyi ledér hölgyeményekhez, ezt igazából vagy meg kell szokni, vagy egyszerűen csak ignorálni. Mi esténként otthon vagyunk a saját kis szigetünkön, így mit sem tapasztalunk ebből, és amíg a zuraink időben hazajönnek, szerencsére nekünk sincs mitől félnünk. Habár ők itt aztán nagyon kapósak a nagy kék és zöld szemeikkel, hajjaj! :D
Szóval ez Sosua. Cabarete-re pedig inkább az amerikai szörfösök és kite-ozni vágyók özönlenek a szezonban az ehhez természetesen tökéletes hullámoknak köszönhetően, és éppen ezért az ő életstílusukhoz is közelebb álló kis hippi kávézók, cuki hotelek és hangulatos tengerparti bárok övezik a körülbelül 5 km hosszú partszakaszt. Állítólag ez az egyik “legcsúnyább” tengerpartja Dominikának… Na no comment. :)
Melinda és Beni egyik nagy kedvence itt a Fresh Fresh, ahol minden friss, organikus, és bio alapanyagokból készül, a sütik, a szendvicsek, a kávé és persze az elmaradhatatlan frissen facsart gyümölcslevek is. Még saját brandet is építettek a termékeik köré, teákat, lekvárokat és kókuszolajos ajakápolókat kapni a barátságos, színes kis polcokon.
Nimródért pedig akárhol vagyunk, mindenhol rajonganak, konkrétan megállnak csodálni őt az emberek.
Lapozzatok jobbra a kis nyíllal a cuki videóért!
Legutóbb még saját szerenádot is kapott! :)
Ő meg szerencsére élvezi ezt, imád szerepelni. Igazi nagyfiú már, hamarosan el is indul magától, az első önálló lépéseit már megtette. Akkor aztán meg mehet haknizni, simán eltartaná az egész családot.
Kattints, hogy lásd a videót!
Haza indulás előtt még vagizott egyet Harley-val és a nagypapájával. Legközelebb tényleg kirakok elé egy kalapot.
Cabarete-ről hazafelé nem győztünk gyönyörködni a naplementében, egyszerűen nem lehetett betelni a látvánnyal.
Itt egyébként a szivarnak a térségre jellemzően elég nagy kultusza van, nem egy szivarszobával találkozhattok az utcákon, több száz féle és fajta terméket árulva. Ezekre a helyekre nem csak azért érdemes bemenni, mert kellemesen párás és hűvös van bent a frissen tartás miatt, hanem azért is, mert a bőrfotelek és ódon fa bútorok csak úgy árasztják magukból az elegancia illatát, ami külön nagy élmény betérve a kinti melegből és latin nyüzsgésből. Szeretem az ilyen kontrasztokat. Ami pedig vicces, hogy itt nem cigicsikkeket, hanem szivarcsikkeket látsz hébe-hóba eldobva az utcsxoán.
Víz: erről még nem írtam szerintem, de a közhiedelemmel ellentétben itt a legtöbb helyen normális víz folyik a csapból, amit kockázatmentesen megihatnánk. Ennek ellenére, fő a biztonság alapon az emberek gallonszámra veszik a ballonos vizeket, így otthon is úgy isszák és isszuk mi is az egyébként tisztított és nagyon finom forrásvizet, mint ahogy az Európában az irodákban szokás.
Kocsik: itt majdnem mindenki jeep-pel szaladgál, abból is a fehéret szeretik a legjobban. Egyébként tök jól néznek ki az utakon. A helyiek meg a platós kocsikat és a kis robogókat preferálják. Ami pedig nagyon vicces és jópofa, hogy buggieval is közlekednek. A szomszédunknak is áll egy a nyitott garázsában a kis hajója mellett.
A luxusabb lakóparkokon belül pedig még golfkocsi is bérelhető, és nem csak azért, mert külön golfpályájuk van, hanem mert azzal szaladnak át a szomszédhoz vagy ugranak le heti kétszer a gymbe. Hát tudnak élni, na.
Azért kicsit félelmetes ennyire közelről látni, hogy tényleg hogyan élnek itt az emberek a saját kis mesevilágukban. Melinda hívja így, mert tényleg olyan mesterséges kis mesevárosok vannak ide kialakítva, ahol a luxus nem ismer határokat, de azért még azt is pofátlanul feszegetik. És még félelmetesebb, hogy egy magunkfajta ember (értsd európai középosztálybeli átlagpolgár) valójában mennyire közel áll ahhoz itt, hogy így élhessen. Mert hogy ha már kettő vagy három felé osztjuk egy ilyen háznak a költségeit, akkor már egészen baráti árat kapunk, sőt. És ezek a házak akkorák, hogy még két-három család/generáció is kényelmesen elfér bennük. Na persze itt nem ez a megszokott, általában egy pár vagy egy család él csak egy villában. Amik távolabb esnek az óceántól, azok lényegesen olcsóbbak a partokon lévő szomszéd társaiknál. Egy havi bérlésük 3000 és 15000 dollár között mozog nagyságtól és elhelyezkedéstől függően. Ebben már benne van a közösköltség, de rájön még a víz és a villany.
Kattints a fotóra a galéria megnyitásához!
Ám ha úgy állsz anyagilag, akár egyből meg is veheted, szépen berendezve, cselédestül és séfestül áll a szolgálatodra. Valaki csak 3-4 hetes nyaralásokra veszi ki őket, viszont elég sokan, sőt egyre többen sokallnak be és költöznek ide hosszabb időre, vagy akár véglegesen is. A bevásárlást megoldják a futárok, a főzést a saját szakács, vagy pedig le lehet kényelmesen sétálni a “parti büfébe”, ami már már felér egy Michelin-csillagos étteremmel. Szóval így él itt a felső osztály, a legnagyobb békességben. Dominikai, európai, orosz és amerikai egyaránt. De persze még ennél is van feljebb.
A lakópark sarki büféje
Az itteni közkedvelt lakóparkok, mesevárosok mint például az Ocean Village vagy a Star Hill ugyanazt nyújtják, mint a délebbre fekvő társaik Punta Canán és La Romanán. Ezek már olyan elzárt, elszigetelt villanegyedek, ahol az elkényeztetett külföldiek kényelmesen elbújhatnak a világ elől. Akiknek jó dolgukban vagy fogalmuk sincs, hogy mi folyik a világban, vagy pont hogy igenis van, de köszönik szépen, nem kérnek belőle.
Ahol pedig most mi lakunk (Lomas Mironas), az azért egy fokkal szerényebb és lényegesen olcsóbb is, viszont ugyanolyan gyönyörű, hisz a természeti körülmények adottak. Nálunk már 900 dollárért bérelhető egy komplett két szintes családi ház berendezve, hatalmas kerttel, jacuzzival, pálmafákkal, medencével. Csak egy picivel kevésbé luxus kivitelben. De ugyanúgy őriznek minket és mi is rálátunk az óceánra.
Na de visszatérve, csak úgy kíváncsiságból megnéztünk egy-két házat a szomszédos Sea Horse Ranch nevű, hasonló, szintén védett, viszont látszólag még elitebb lakóövezetben, mondván jövőre költöznénk, így az ingatlanos hölgy (aki egyébként francia, de több mint 10 éve itt él) készségesen körbevezetett minket.
Hatalmas csikóhal az ide érkezők fogadó bizottsága
Mentünk a jeeppel jó pár percet, amíg megérkeztünk az első kiadó házhoz, közben pedig igazi kacsalábon forgó mesepalotákat láttunk. A lakópark lenyúlik egészen az óceánpartig, így a kiváltságosaknak akár még saját partszakaszuk is lehet. Habár a víz itt nagyon hullámzik, inkább csak csodálni és hallgatni lehet a robosztus morajlást, de azt legalább a saját jacuzzidból. Az első ház is ilyen volt, a kertje lenyúlt egészen a partig, a hatalmas medence körül pedig magas pálmafák adták a hűsítő árnyékot.
A szobák, vagyis inkább hálótermek tekintélyt parancsolóak voltak, baldachinos ágyakkal, hatalmas gardróbokkal és gyönyörű fürdőszobákkal természetesen. A konyha is megért önmagában egy misét, maga a konyhasziget volt csak akkora, mint a mi egész konyhánk a pesti albérletünkben anno. Mellette kapott helyet a mosókonyha, a nagy spájz és egy cselédszoba is. Igazából úgy éreztem magam benne, mint egy 18. századi regényben, és ehhez még hozzásegített az ódon, de gyönyörűen kidolgozott mahagóni bútorok tömény, jellegzetes, nehéz illata is. Itt emelet nem volt, a közvetlenül part melletti házakat azért építik mindig csak egy szintesre, hogy a mögöttük/feljebb lévő házaknak is lehessen panorámája. De így is volt vagy 4-5 méter a belmagasság.
Nekünk egy picit azért sötét volt, és őszinte leszek, most még drága is, hiszen 12.000 dollár az ára havonta. Ezért még dolgoznunk kell. :)
A következő házikó viszont már árban annál szimpatikusabb és családiasabb volt a modern fehér és türkizkék bútorokkal, világos falaival, ezüst mozaiktól csillogó konyhával és Audrey Hepburnös mozisarokkal. De ami az abszolút kedvencünk lett, az a nyitott nappali, ahonnan egyenesen a medencédbe sétálsz, a túloldalt pedig a saját kis bungalódban pihegheted ki az aznapi fáradalmakat. Mint például azt a reggeli stresszt, amikor nem tudtad eldönteni, hogy az aranyszínű, vagy pedig a fekete gyémántberakásos bikinidet vedd-e fel az esti poolpartyhoz a szomszédban. Viccet és szarkazmust félretéve pont ezért fényárban úszott az egész, teljesen más volt az atmoszférája, mint az előzőnek. Ennek a villácskának négy szobája volt, három lent és egy fent. Sajnos a képek nem adják úgy vissza, mert az ingatlanos hölgy megkért, hogy ne fotózzak, de sunyiban persze lőttem azért párat.
Ilyen kilátással még mosogatni is szívesebben mosogatnék. :)
A harmadik házban már öt szoba volt, kettő lent, kettő fent, plusz egy “királyi lakosztály”. Persze itt is mindegyikhez külön fürdőszoba jár. A felső teraszra benyúlnak a pálmafák levelei, és akár még a saját kókuszdióját is leszedheti a szerencsés itt lakó. Lenézve pedig természetesen megcsodálhatja a hatalmas medencéjét, amit egy mini, patakcsorgást hallató vízesés köt össze a felette lévő jacuzzival. A bátrabbak akár még egyenesen bele is csúszhatnak, fokozva az élményt. Ó micsoda medencés bulikat lehetne itt tartani!
Aki több hétre érkezik, de nem házat bérel, az a szállodakomplexumok egyikében foglal szobát. Északon ilyen például a Playa Dorado, ami szintén felér egy minivárossal, az itt pihenő turistáknak el sem kell hagyniuk a resortot, a több luxushotel által körülzárt paradicsomban ugyanis még saját kis plázájuk is van mozival, étteremmel, koktélbárral és színes, vidám, trendi bazársorral. Egyik este piacfelmérés végett elnéztünk, és kicsit gazdag turistásat játszottunk. Az isteni finom koktélok elfogyasztása után felbátorodva körbehakniztuk Nimróddal és Melindával a kis üzleteket, beszerezve mindenféle haszontalan, de boldogságmorzsa csecsebecsét, mint például rikító színű bokaláncot, pálmafás sörnyitós kulcstartót és persze a legfontosabbat, műanyag virágot a hajunkba.
...Még nincs vége! A bejegyzés folytatását itt olvashatod -->
