Tegnap elszaladtunk megnézni az egyik nyelviskolát, mert ahhoz, hogy itt élhessünk, és idővel dolgozhassunk is, muszáj jól megtanulnunk a nyelvet. Noha a sziget nagy része konyhanyelven, de beszéli az angolt, mégis komolyabban vesznek, ha a saját anyanyelvükön szólsz hozzájuk, azaz spanyolul. Az órák a szabadban, pontosabban tágas, szellős teraszokon és karosszékekben zajlanak, rálátással a gyönyörű, pálmafás kertrészre.
Egy nagyon kedves szlovén hölgy fogadott minket, aki immáron hatodik éve él itt. Elmagyarázta, hogyan zajlanak az órák, vannak csoportos és egyéni foglalkozások is, és a karibi mentalitáshoz híven olyan rugalmasan járhatsz, ahogy neked a legkényelmesebb.
Sokan jönnek ide egyébként nyelvet tanulni, vannak több hetes intenzív kurzusok, reggeltől délutánig, utána pedig szabad foglalkozás keretében általában lemennek a partra röplabdázni, vagy átugranak Puerto Platara egy kis városnézésre. Sőt, hetente egyszer-kétszer még a nyelvsuli is szervez közösség kovácsoló és barátkozós esteket, közös vacsival, grillezéssel. Épp most is egy ilyenre készültek, ott sültek a nyárson az ínycsiklandó csirkecombok, és minket is meginvitáltak, mondván szívesen vagyunk látva bármikor.
Most épp viszont nem éltünk a lehetőséggel, helyette inkább beültünk egy frissen préselt mangó smoothiera a fő téren található Bailee-be. Ez egy Karib tenger kalózai stílusában megálmodott, teljesen kulturált, civilizált hely, európai étlappal és italokkal. Megtalálhatóak ugyan a helyi alkohol specialitások is, de ide egy más réteg jár: az itt élő külföldiek és a módosabb dominikaiak inkább. Vicces volt kiszúrni az itallapon, hogy itt a Cuba libre az egyik legolcsóbb ital, fele annyiba kerül, mint az összes többi, a helyi rumkultúrának köszönhetően pedig még a legalapabb, legolcsóbb rum is olyan finom, amilyet otthon azért ritkán lehet kóstolni.
Az előző cikkemben említett helyi lányok percenként osontak el a hely terasza mellett, feltűnően riszálva és kihívóan méregetve a potenciális hímegyedeket. Nimród is kapott egy-egy mosolyt, sőt, egyértelműen ő vitte a prímet, csak úgy olvadoztak tőle a csajok, pár pillanatra a “küldetésükről” is megfeledkezve. Félelmetes egyébként, hogy mennyien vannak, konkrétan hemzseg tőlük a város, és csapatokban mászkálnak, én még ilyet nem láttam. De olyanok, mint otthon a galambok, igazából hamar meg lehet szokni. Legközelebb azért csinálok egy videót.
Még a nyelvsuli előtt leugrottunk megnézni Sosúa fő strandját is. Ez a hely normál esetben hemzseg a turistáktól, de mivel most nincs szezon, főként csak helyieket láttunk, egy-egy kósza amerikai lélek vagy korosodó német fickó kivételével, akik a helyi instant barátnőjükkel üldögéltek és meghitten szürcsölgették a cuba libréjüket.
A part gyönyörű, az autentikus bárok hangulatosak, az óceán hőmérséklete pedig tökéletes. Nimród most fürdött benne először és imádta. Nagyon édes volt, ahogy lubickolt és kalimpált, pontosabban a kis saját baba módján úszni próbált az apja kezében. :) Gyorsan el is nyomta az álom a nagy kalandot követően.
Melindával pedig kaptunk egy-egy pina coladát, friss ananászban, ami inkább hasonlított egy ananászleveshez, tele gyümölcsdarabokkal, körülbelül háromszoros adaggal az otthon megszokott koktélokhoz képest.
Szeretném azonban eloszlatni a kételyeket, ez a hely gyönyörű, de egyáltalán nem olyan, ahogyan azt sokan elképzelik. Itt nem sétálsz csak úgy le a legnagyobb nyugalommal a pálmafás főutcán a csodaszép partra a biztonságos medencés házadból. Csodaszép part az van, a házad is medencés, de csak azért biztonságos, mert fegyveres őrök őrzik. Nem véletlenül. Itt férfi kíséret nélkül nem sétálgatsz csak úgy nőként az utcán. Ez talán egyedül Cabarete-re és Sosúára nem igaz, ahol mi élünk, ezek ugyanis a legbiztonságosabb városok az országban.
Ahogy már korábban is írtam, itt a helyiek megtanultak együtt élni a külföldiekkel. De a gyereked akkor sem szalad le mezítláb egyedül a játszóra. Kocsival viszed a partra, mert az őrzött-védett lakóparkod néhány kilométerre van az óceántól. Ott már minden oké, de odáig is túl kell élni valahogy, a helyiek vezetési kultúrája ugyanis…
Inkább mondjuk úgy, hogy nincs. Káosz, az viszont annál inkább! Mindenki megy, száguld a saját vehemenciája és kedve, akarata szerint, ha kicsit dudál, akkor csak jelez, hogy jön, ha viszont nagyot, akkor meg már annyira jön, hogy az sem érdekli, ha beléd megy, ő bizony haladni akar. Ha ezt megszokod, és ösztönösen ki és elkerülöd, akkor nincs baj. Én a fiúk mellett nem félek, de egyedül azért még nem mernék nekiindulni, főleg nem gyerekkel.
Az itt élő európait egyáltalán nem az a cukormázas, paradicsomi idill fogadja, mint ami például a Maldív- vagy Seychelle-szigeteken van. Ez itt a kőkemény valóság, amit én Indiában már megszoktam és meg is szerettem, igazából kicsit már hiányzott is. A putri, a hangzavar, a nulla, de annál viccesebb logika mindenhol, és mindemellett a helyiek őszinte mosolya és utánozhatatlan, pozitív kisugárzása. Persze más az, ha Punta Canára érkezel.
A többi várossal ellentétben ez egy olyan mesterségesen alkotott turista paradicsom, ami szinte csak 4 és 5 csillagos szállodákból áll, saját stranddal és partszakaszokkal, megfélelmítve a külföldieket, hogy nehogy ki merjenek menni egyedül, mert nagyon veszélyes. Ez részben sajnos igaz, részben pedig egy jó marketingfogás a hoteleknek is. Nekik nyilván az az érdekük, hogy a resorton belül maradj és költs el minél több pénzt. Valamint hogy az általuk szervezett városnézéseken és turistavezetéseken vegyél részt, ezzel is növelve a bevételüket. De ettől még nem fogod látni az igazi Dominikát.
Elmondhatod, hogy voltál, szép volt és jó, de igazából szinte ugyanannyit láttál az országból, mintha Balira vagy a Bahamákra mentél volna. Pálmafák, óceán, homok, ötcsillag. A magyarok csak Punta Canát ismerik, nem véletlenül. Ide hozzák őket. De én mindig is azt vallottam, hogy egy igazi utazó nem dől be az ilyen vattacukor csomagoknak, hanem igenis nekivág, bele a sűrűjébe, hogy megismerje az IGAZI kultúrát, az igazi helyi embereket, az igazi életet, persze azért a reális biztonság keretein belül.
Soha nem értettem az olyan turistákat, akik befizetnek több százezer forintot a gyönyörű szállodákba, gyönyörű, különleges országokban, és nagyzolva eldicsekednek, hogy ők már jártak arra, ott is voltak… De el nem hagyják a resortot… Még a tengerpartra is alig mennek le, hiszen ott a medence, amiben nem sós a víz, és persze élvezik az all inclusive előnyeit… Mindez persze szép és jó, de ennyi erővel Zalakarosra is mehetnének, körülbelül hasonló élményekkel gazdagodnának a helyi wellness komplexumban, tizedannyiért.
Más szállodás turistának lenni, mint itt élni. Persze mi is még csak egy hete vagyunk itt, és imádom meg minden, de muszáj ezeket is leírnom, mert ez is hozzátartozik az igazsághoz. A nagyobb városokban, mint pl. Santiago, vagy Santo Domingo, ahol a gazdag dominikaiak élnek, ugyan nincs tengerpart, viszont európaibb, civilizáltabb minden. Nagyon komoly plázák is vannak, amerikai és európai üzletekkel, ugyanígy neves iskolák, ahová járhatnak a külföldi gyerekek.
Sokan élnek itt úgy, hogy van egy jól menő üzletük vagy vállalkozásuk otthon, aminek a bevétele eltartja őket… Ez egy teljesen járható út, ha van rá lehetősége az embernek és elég nyitott a beilleszkedéshez. De ahogy látom, a legtöbben elvannak a kis saját, luxus, elzárt kis világukban, a három oldalról őrzött villájukban. Magántanár és takarító jár hozzájuk, sőt a heti bevásárlás is házhoz megy. Ez így megint egy más világ.
Ha most annyi pénzem lenne, én is ezt választanám. Minden évben egy újabb kis szigeten élnék... Egy fokkal persze nyitottabban a helyi kultúrára. Idővel ez a cél. :)
Nimród egyébként már egész jól beilleszkedett, persze nem a szó szoros értelmében, de láthatóan remekül érzi magát, megszokta a helyi klímát, élvezi az új ízeket, és persze azt, hogy néha este tízkor még velünk jacuzzizik. Amúgy meg elég hamar kidől, és jó nagyokat alszik, köszönhetően a friss levegőnek és a napközbeni lubickolásoknak egyaránt.
Én sem panaszkodhatok, már saját állatkertem is van. :)
Este még elszaladtunk bevásárolni az egyik szupermarketbe, Playero a neve és hatalmas a választék. Telis tele van minőségi, igényes helyi és import termékekkel, mind ami a kozmetikumokat, mind pedig ami az élelmiszert illeti. Ugyanúgy megtalálhatóak itt a nagy európai és amerikai márkák, mint azok a kis helyiek, amik harmadáron kínálják ugyanazt, vagy épp még jobbat, mivel a legtöbb természetes, organikus és bio, minimális vagy épp nulla kemikáliával.
Ami még tetszett, hogy itt például a Fructis samponok (oké, nem a csúcsminőség, de egyébként egyáltalán nem olyan rossz) itteni gyümölcsökkel vannak felturbózva, mangóval, papayával, kókusszal és avokádóval. Nagyon megy még az aloe vera, és persze a kókuszolaj mindenben és minden mennyiségben. A helyiek esküsznek rá, és egyébként India óta én is. Itt állítólag még napvédőnek is ezt használják, a kókuszolajnak ugyanis a legmagasabb az égésfoka, így jobban véd a leégéstől, mint bármelyik naptej. Ezt mondják. Én ebben a formában még nem próbáltam, és bevallom nem is igazán merem… Azért mégis csak európai bőröm van, szükségem van azokra a faktorokra. Meg a pink Hawaiian tropic illatára! :)
Ami viszont itt nagy csalódás számomra - ne röhögjetek, sőt, ezt a bekezdést inkább csak az anyukák olvassák tovább -, az a pelenka. Nimród ugyan még nem panaszkodott, de érezhetően durvább az anyaguk és silányabb a minőségük, habár árban ugyanott vannak, ha nem drágábbak. És nagyon nagyon csúnyák! Mindegyik mintás, valamelyik kacsás, a másikon meg boci vagy kiskutya van… De akkor is ronda.
Találtam ugyan egy cuki Mickey egereset, de az meg átázik. Pedig hogy szerettem otthon a kis oroszlános meg tigrises DM-eset, öröm volt ráadni a gyerekre, a nagy kedvenc meg persze a Libero volt, abból is a szuperhősös. Az nem csak szép és vagány, hanem finom puha és rugalmas, tényleg minőségi. Mondjuk az otthon árult pelenkák közül majdnem mindegyik az volt. Az itteniekhez képest meg főőőleg! Szóval nem adom fel, továbbra is vadászok, hátha találok valami jó kis import amerikait. Pampers-t már láttam, azt otthon ugyan nem szerettük, de itt most úgy látszik, kénytelenek leszünk ráfanyalodni... :)
Pedig azért van választék...
Visszakanyarodva, a szupermarketig egyébként így utaztunk:
Senki ne ijedjen meg, pár perces útról volt szó, nulla forgalommal és mindenki nagyon élvezte. :))
Egyik nap a fiúk is a platón utazva érkeztek meg a gázpalackokkal, itt ez így, ilyen formában teljesen normálisnak számít. :) Mint ahogy az is, hogy valaki a kocsi tetején (nem a platón hátul, a tetején) utazik. Sajnos erről nincs képem, Melinda látta tegnap Benivel. Ők robogóval közlekednek, igazából idővel én is azzal fogok majd - gyorsabb és praktikusabb.
Szóval így telnek a napjaink… Reggel viszonylag elég korán kelünk, mert van egy kis házi kakasunk (Nimródnak hívják), és lefőzünk több bödönnyi kávét (nagyon finom itt a kávé!), hogy aztán azt jó sok tejhabbal szürcsölgetve felébredjünk a teraszon. A kávét amúgy helyi mézzel édesítem, ami szintén külön megér egy misét. Mogyorómézük is van, aminél finomabbat még nem kóstoltam. Ugyanígy vagyok a helyi joghurtokkal is, ez a fajta most a kedvencem:
Ez most épp guavás, Nimróddal guava napot tartottunk, ő is azt uzsonnázott. :)
Ez az idilli állapot eltart úgy egy-két órát, mivel itt reggel, de úgy általában senki nem siet sehova. Aztán a fiúk elmennek intézkedni, mi pedig csajok hozzálátunk a ház körüli tennivalókhoz. Esténként pedig együtt főzünk, tegnapelőtt isteni házi hamburgert, tegnap este pedig ínycsiklandó rukkolás bolognait csináltunk. Nemsokára tervezek főzni egy nagy fazék húslevest, és ugyanígy tervben van egy kiadós csirkepaprikás is, azért hiányoznak a hazai ízek. A halakat és tenger gyümölcseit itt értelemszerűen nagyon olcsón adják, aminek különösen örülök, mert imádom mindet. És persze itt vannak még a kedvenc gyümölcseim is, a mangó, a kókusz és a papaya, szintén potom áron.
Lapozz jobbra a kis nyíllal a többi fotóért!
Amit még megfigyeltem, hogy sokkal jobban alszunk, amióta itt vagyunk. És ez nem csak a klímának köszönhető, hanem azoknak a szuper matracoknak is, amiket itt lehet kapni. Ez azért is van, mert a latinoknak eleve nagyobb az alváskultúrájuk. Erre az egyre az összes dominikai család nagyon érzékeny, itt aztán olyan matrackultúra van, amilyet még sehol nem láttam. A legvékonyabb fajta is 30 cm vastag, de átlagosan 40-50 centi magas, közepesen kemény matracokon alszanak az emberek. Ez persze a gerincnek is nagyon jót tesz, érzem is a hátamon.
Ahogy érzem azt is, hogy teljesen feleslegesen hoztam ki a dédelgetett sminkkészletemet, az itteni páratartalomnak köszönhetően ugyanis a no makeup sokkal menőbb, mint az, ha olvadozik az emberről a vakolat. Én nem tudom, hogy az arcukat mindenféle speciális korrektorral, csontosítóval és bronzosítóval megrajzoló lányok itt mit kezdenének magukkal.
Ha ide jössz, felejtsd el az alapozót! Én azt szerencsére amúgy sem használok, a kedvenc rúzsaim viszont jelenleg csak a fürdőszobám polcait ékesítik. De dísznek legalább szépek. :)
Ez pedig a kilátás a szobánkból, ha kimegyünk a teraszra, rálátunk az óceánra is (picit a képen is látni):
Végezetül pedig a jelenlegi kedvenc slágerem:
Ez a bejegyzésem most elég hosszúra sikerült, de egyszerűen annyi mindent szeretnék megmutatni és elmesélni, hogy ezt csak így lehet. Sőt, amióta ezt elkezdtem írni, már megint összegyűlt egy újabb bejegyzésnyi élményadag. Úgyhogy köszönöm, ha végigolvastad. Folytatás következik! :)
Az előző bejegyzéseket itt olvashatod:
Ez itt pedig a sógorom blogja, hasonló élményekkel, másfajta megvilágításban, olvassátok őt is!
